MAGYARORSZÁGI RAJI BUDO ISKOLA - RYU AIKIDO JODO IAIDO Tenjinchi Dojo - Budapest

A BUDO ALAPELVEI

AZ ALÁBBI FEJEZETEK Pascal Krieger : JODO, the way of the stick (1989) vagyis, JODO: a bot útja című könyvéből valók. A fordítást a szerző beleegyezésével az angol nyelvű szöveg alapján Antal Zita készítette . A magyar szöveget szakmailag Gollob Szabolcs ellenőrizte. Köszönet Szakmány Györgynek a szöveg nyelvi gondozásáért.

Az eredeti illusztrációk és kalligráfiák, melyek Pascal Krieger munkái, valamint a fényképek a könyvből származnak.

Köszönet a Senseinek, hogy engedélyezte a magyarnyelvű változat elektronikus megjelenését.

Kérjük a weblapkészítőket, hogy a szöveget ne emeljék át honlapjaikra! Az oldal természetesen szabadon linkelhető. Köszönjük!

Gollob Szabolcs

PASCAL KRIEGER

Shinto Muso Ryu Jodo Menkyo Kaiden

 

TARTALOM:

A JUTSUtól a DOig

Szükségesnek érzem, hogy a történelmi háttérre rávetítsük azt is, hogy mi foglalkoztatta a japánok gondolkodását az Edo-korszak kezdetén. Ez tisztább képet ad majd az egyes KOBUJUTSUk KOBUDÓvá fejlődéséről.

Két és fél évszázad alatt a japán gondolkodásmód jelentős - forradalminak is nevezhető - változáson ment keresztül, mely teljesen zavartalanul ment végbe. Ez a gondolkodásmód pontosan az azt elnyomó erőből táplálkozott.

 

Lekötni a gondolkodást

Senki sem kényszeríthet egy egész nemzetet arra, hogy jogi és társadalmi kényszerzubbonyban éljen, anélkül, hogy valamilyen magyarázattal és eszközzel szolgálna e sors elfogadására. A Bakufu a Chu Hsi (japánul Shushi) konfucianizmus elterjedését támogatta. Chu Hsi egy Shung-dinasztiából származó (XII. század) filozófus volt, filozófiája nagyra becsülte a feljebbvalók iránti  hűséget, a gyermeki engedelmességet, a közösségtudatot és a hatóságok tiszteletét; az ilyesfajta filozófia értelemszerűen a Bakufu érdekeit szolgálta.

A háborús évszázadokat követően végül visszatért a béke. A harcosoknak és közembereknek arra is jutott ideje, hogy elgondolkodjanak saját körülményeiken, ennek a zárt társadalomnak a keretei között. Miközben a Bushi saját fölöslegességének egyértelművé válása miatt egyre frusztráltabb lett, a közemberek olyan önkifejezési módok után kutattak, melyek nem estek a feudális cenzúra alá. Mindkét társadalmi réteg megpróbálta kiszabadítani magát abból a kényelmetlen szerepkörből, melyet a Tokugava alakított ki számára. Annak ellenére, hogy szigorú megkülönböztetések választották el őket, a Bushi és a közemberek is a maguk módján elnyomottnak érezték magukat. Hogy türelmetlenségüket enyhítsék, mindkét osztály a hajlamainak megfelelően a vallásban, vagy a kicsapongó örömökben keresett vigaszt, és mindezt egy szellemi javakban szegény  társadalomban. Ami az örömöket illeti, azok keserű utóízt hagytak, így a Bushi és a közemberek egy általános szellemi szabadság iránti vágyban közeledtek egymáshoz.

Hamarosan egy másfajta konfucianizmus is megjelent, ellensúlyozva a Chu Hsi ortodoxiát: Wang-Yangming (1472-1529) rendszere (japánul: Oyomei). Ez a tan az egyént helyezte előtérbe. Nagyobb hangsúlyt fektetett az intuícióra, mint az intelligenciára. Wang-Yangming azt állította, hogy az embernek uralnia kell elméjét, és önmaga tanulmányozásán keresztül kell fejlődnie. Inkább cselekvés, mint szavak, inkább egyéni érdem, mint öröklött kiváltságok. (Ez az utolsó pont aggasztotta a Bakufu-kormányt, melynek rendszere örökletességen alapult. A Tokugavák élesen bírálták ezt az új elképzelést és száműzték fő terjesztőit.) E tan hasonlított a zenre, és kifejezetten a cselekvésképtelen Bushi ellen irányult, akik nem tudták, hogyan szabaduljanak meg fölös energiáiktól. Arra szolgált, hogy békére tanítsa őket.

Egy másik jelentős befolyás is érte a japán gondolkodást: a taoizmus. Lao Tzu és Chuang Tzu szerint a Tao (japánul: DO) névtelen és megnevezhetetlen. Olyan egész, amelyből minden származik és minden oda is tér vissza. A japánokban kevés hajlandóság mutatkozott az elvont fogalmak iránt, jobban kedvelték a kézzelfoghatóbb konfucianista értelmezést, mely szerint a Tao egy megnevezett és néven nevezhető fogalom, amely mindazonáltal meghaladja mind a természetet, mind az embert. Így ősi, kínai taoista elveken nyugszanak annak a gyökerei, amit a japánok DOnak (vagy MICHInek) neveznek. Ezek az elképzelések a sintoista tanokkal és a kor szociopolititikai nézeteivel is keveredtek, így hozva létre egy olyan ösvényt, melyet az életünkben követhetünk. Ez az ösvény vég nélküli, mélyre ható, szigorú és nehézségekkel teli. Követni kell annak érdekében, hogy elérjük a belső fejlődést, és végül önmagunk tökéletesítéséhez vezessen.

 

A KOBUJUTSU KOBUDÓvá fejlődése

A tanultabb Bushi volt az első, aki egyfajta szellemi szabadság felé törekedett, melyet arra alapozott, amit e filozofikus elvekből szűrt le. Így lett a BUDO ennek a szellemi szabadságnak a kifejezője. Annak az intellektuális nyughatatlanságnak az egyik következménye volt, amely végül szétzúzta a Bakufu támogatását élvező konfucianizmus korlátolt szerkezetét. Valójában elég ironikus, hogy a konfucianizmus kellett, hogy hozzásegítse a japánokat a feudalizmus igájának lerázásához.

A KOBUDO támogatói, a KOBUJUTSU számos elemének átvételével együtt, jelentősen kiszélesítették a KOBUDO szellemi vonatkozását. A KOBUJUTSU-gyakorlónak kétsége sem volt azt illetően, hogy csak egy olyan filozófiai természetű tanulás bír tényleges értékkel, amelyet tettekre alapoztak. Az ilyesfajta tanulás hosszabb és keményebb volt, mint a harcművészetek szavakra alapozott, logikus megközelítése. A KOBUDO követői teljesen elfogadták ezt az elképzelést. Ugyanakkor, míg a BUJUTSU a harcmezőkön is eredményes és hatékony, vasakaratú fiatalembereket képzett, akiket csak a becsület és lojalitás alapelvei vezéreltek, addig a BUDO sokkal mélyebb tanítást hirdetett. A BUDO-gyakorlónak a természettel való harmóniát kellett keresnie. Nap mint nap végzett gyakorlataival az ideális emberi viselkedésre törekedett, mely törekvés eredménye az egyén a közösség felmagasztalása lett. A DO kulturális célja egyszerűen az volt, hogy bárki számára lehetővé tegye, hogy önmaga legyen, magamutogatás nélkül, és hogy gyarapodjék a másokkal való gyümölcsöző találkozásokon keresztül.  A DO az élet átfogó megértéséhez vezet, egy erőteljes személyes tapasztalaton keresztül. A DO-formák ezért az egyestől az egyetemes felé mutató életfelfogást támogatták.

 

A technikai következmények

A harcművészetek harci utakká, tanokká fejlődése a következő technikai következményekhez vezetett:

Specializálódás - Számos RYU specializálódott egyetlen fegyverre vagy művészetre. Hagyományosan elképzelhetetlen lett volna, hogy egy BUSHIt csak egy részterületre képezzenek ki. A harci technikák mély és széles körű ismerete rendkívüli fontossággal bírt. A Bushi dönthetett úgy, hogy egy fegyverre vagy művészetre specializálódik, de meg kellett hogy ismerje a lehető legtöbb fegyvert, hogy ne essen zavarba, ha egy olyan ellenféllel kerül szembe, aki az övétől eltérő fegyvert visel.

A specializálódás felé tartó irány fokozatosan alakult az Edo-korszak alatt és a XIX. században, a modern harci tanok születésekor vált teljesen széleskörűvé. Majd elérte azt a pontot, mikor egy modern tan gyakorlóját kirekesztettként kezelik, ha párhuzamosan mást is gyakorol.

Ez az általános hozzáállás nagyban erősítette a szektásodást az olyan különböző tanok között, melyek azonos filozófiai célok elérését tűzik ki maguk elé. Mindenki azt állítja, hogy az ő ágazata a legjobb (hatékonyság szempontjából). Úgy tűnik, senki sem ismeri fel, hogy ez a túlzott specializálódás akadályozza a harcművészetek és harci tanok egységként való megértését.

Az én személyes véleményem erről az, hogy a mi edzésmódunk és a klasszikus BUSHIé között nagyon kevés a hasonlóság. Az a különös szemlélet, az a mértékletes életmód, valamint az intenzív gyakorlással töltött hosszú órák és a teljes odaadás nem illeszkednek a mi modern életünkbe. Egyszerűen túl nehéz lenne számos harcművészetet az alapoktól kezdve megtanulnunk: az elhivatottság és a megfelelő szellemi környezet hiánya ezt nem teszi lehetővé. Egyetlen tanításra koncentrálni, egyetlen Mester iránti teljes odaadással: számomra ez az, ami a BUDO-tanuláshoz alapvető fontosságúnak tűnik. Ugyanakkor egy adott szint fölött (Nyugaton 2. vagy 3. dan, Japánban, például a Judoban, Kano  JigoroSensei (a művészet alapítója) minden 6. danos tanítványt arra ösztönzött, hogy tanuljanak egy másik művészetet is. Aikidót és Jojutsut (ShindoMusoRyu, Shimizu) éveken keresztül hivatalosan is tanítottak a Kodokanban.), véleményem szerint ugyanilyen lényegbevágó egy második, vagy akár harmadik ágazat tanulmányozása.  Az elme kiszélesítésének vágya természetes következménye kell, hogy legyen annak, hogy egy adott ágazatban már megszereztük a biztos alapokat.

A pusztakezes harc megjelenése - A XVII. század elején egyre kevesebb BUSHI viselt páncélt (YOROI). Ennek a következménye az volt, hogy számos pusztakezes harci rendszer jelent meg, ami pedig a szamurájok szemléletében is változást eredményezett. A klasszikus RYUk addig a YOROI KUMI-UCHI (birkózás páncélban) megnevezés alá csoportosították a pusztakezes technikákat. Ezek leginkább az ellenfél kibillentésére, ezt követően pedig a YOROI-DOSHI és a KABUTO-WARI - jellegű fegyverek használatára épültek. A JUJUTSU vagy az ATEMI alkalmazása nagyobb fájdalmat okozott volna annak, aki adta, mint annak, aki kapta. A páncélzat idejének fokozatos leáldozásával ezek a harcművészetek egyre nagyobb teret hódítottak, leginkább az olyan közembereknél, akik természetesen nem viselhettek fegyvert. A JUDO, az AIKIDO és a KARATE-DO ekkorra felváltották a fegyveres harcművészeteket, mivel ezek az új tanok jobban vonzották a tömegeket. A fegyverek hiánya, különösen a JUDO és a KARATE-DO esetében, ezeket inkább küzdősporttá, mint harcművészetté teszi.

A klasszikus technikák módosításai - Számos RYUt magával ragadott az olyan új ötletek áramlata, melyek a harcművészetek spirituálisabbá válását szorgalmazták, és módosítottak technikáikon, hogy megfeleljenek a spirituális gyakorlásnak. A harcra készítő gyakorlás, amely csak keveseknek szólt (a BUSHInak), oly módon alakult át, hogy mindenki számára nyitottá és a mindennapi életben is hasznosíthatóvá vált. A változás leginkább a fontossági sorrendek újraértékelésében jelentkezett. Míg a KOBUJUTSU a harc gondolatát helyezte minden más elé, ami után a fegyelem és az erkölcs következett, addig a KOBUDÓban az elsőleges hangsúlyt az erkölcs kapta, utána a fegyelem, és végül az esztétikum. A harc gondolatát nagyon gyakran egyszerűen figyelmen kívül hagyták. Az IAIJUSTU és IAIDO közti átütő különbség kiváló példa erre. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a KOBUDO támogatóinak többsége már a Tokugava-korban született és elenyésző tapasztalattal rendelkezett a harcról.

 

Vázlatos osztályozás

Eredeti szándékom az volt, hogy mellékeljek egy táblázatot, amely osztályozta volna az összes japán harcművészetet és tant. Meglepődve láttam, hogy más, a témában nálam jártasabb szerzők sosem gondoltak még erre. Hónapokig tartó kutatások után le kellett tennem erről az elképzelésről, mivel ez a vállalkozás túl összetettnek bizonyult. Ahhoz, hogy egy ilyen táblázat körültekintő és pártatlan legyen, nagyon mélyreható kutatásokat kell végezni, és kimondhatatlanul sok tárgyra ki kell térni. Egy BUJUTSU vagy BUDO megjelenésének történelmi hátterét ugyanúgy meg kell vizsgálni, mint fejlődésének társadalmi körülményeit, filozófiai irányultságát vagy morális tanításait. Mindezekhez ott vannak még minden egyes művészet különböző alosztályai, és a változások, amelyeken keresztülmentek a történelem során. Azok után, hogy közelről szemügyre vettük egy harcművészet fejlődésének kacskaringóit, gyakran szembesülünk azzal a ténnyel, hogy több megnevezés is illik rá. Egyre jobban meg vagyok róla győződve, hogy ami a harcművészetek osztályozásakor a határesetek besorolását meghatározza, az a spirituális tényező.

Úgy éreztem, ilyesmi túl nagy vállalkozás volna ennek a könyvnek a keretein belül, de bizonyos alapfogalmakkal mindenképpen meg akartam ismertetni az olvasót. Így egy kevésbé kötött és nem annyira konkrét osztályozást alkalmaztam, bár tisztában vagyok vele, hogy ennek a legnagyobb hibája a szükségszerű túlegyszerűsítés lett.

Amikor megpróbálunk besorolni egy harci jellegű tevékenységet, a legfontosabb, hogy meghatározzuk, hogy BUJUTSU-e, vagy BUDO.

JUTSU és DO

Mint előbb említettem, egy BUJUTSU céljai mások, mint egy BUDÓé.

Bujutsu: 1. harci alkalmazás, 2. (ön)fegyelem, 3. erkölcs/morál.

Budo: 1. erkölcs/morál, 2. (ön)fegyelem, 3. esztétikum.

Mindig volt némi tisztázatlanság ezekkel a hangsúlyokkal kapcsolatban. Egy BUDO-gyakorló számára nehéz elfogadni, hogy harcművészetében a "harci hatékonyság” mellőzött. Ugyanakkor az, hogy a felsorolt három szempont élvez előnyt, semmiképp sem jelenti azt, hogy a harci, vagy a hatékonysági oldal ne lenne jelen. Éppen ellenkezőleg. Bizonyosan jelen van - ezért tartják "harci” tannak. De ennek a tannak a lényege a személyiség nevelése: lehet, hogy csupán a hatékonysága miatt is lehetne létjogosultsága, de mindazonáltal túl is haladja a hatékonyságot, lehetővé téve az egyén számára, hogy morálisan fejlődjön az öntanulmányozáson és önfegyelmen keresztül, és törekedjék egyfajta esztétikum elérésére is.

A BUJUTSUt egy elit hozta létre, hogy megvédjen egy közösséget, melynek létezése veszélyben volt, vagy lehetett. Ez természetesen magában foglalja a harc elkerülhetetlenségét. Egy BUJUTSUnak használhatónak és gyakorlatinak kell lennie.

A BUDO békeidőből származik. Úgy alkották meg, hogy bárki, társadalmi rétegétől függetlenül fejlődést érhessen el vele, egy mély személyes élményen keresztül.  A BUDO ahhoz vezethet, hogy megértjük az életet, mint egységet, és hogy könnyebben megtaláljuk a helyünket egy békére és harmóniára törekvő társadalomban. A BUDOnak spirituálisnak kell lennie. 

De ezeket a meghatározásokat még tovább kell bontani, hogy el lehessen dönteni, mely kategóriákba (klasszikus, vagy modern) tartozik egy művészet vagy tanítás.

KOBUJUTSU és SHINBUJUTSU

Bár a főbb irányelvek hasonlónak tűnnek, azért valójában vannak különbségek egy klasszikus és egy modern BUJUTSU között.

A klasszikus BUJUTSUt (KOBUJUTSU) az Edo-korszakot megelőző időszakban alakították ki, amikor az egész ország egyetlen harcmező volt és valamennyi harcos páncélzatot, vagy más, a testét védelmező eszközt viselt. A KOBUJUTSUn belül számos művészet nem a szó szoros értemében vett küzdelmi művészetek, mint például a CHIKUJÔJUTSU (az erődépítés művészete), a SENJUTSU (a stratégia művészete) és a SUIEJUTSU (a páncélban úszás művészete), de kétségtelenül harcművészetnek minősülnek. Szem előtt kell tartani azt is, hogy a KOBUJUTSUkat hivatásos harcosok számára fejlesztették ki, lehetővé téve számukra, hogy más hivatásos harcosokkal szálljanak szembe, ami nagyon magas szintű technikai jártasságra utal. Végül, a KOBUJUTSU a BUSHIk kiváltsága volt, akik a társadalmi hierarchia tetején álltak, és ennek megfelelően tanultak voltak. Ez azt is jelenti, hogy egy KOBUJUTSU automatikusan kapcsolódott egy adott etikai rendszerhez, melynek alapelemei: tisztelet, hűség, tisztesség és bátorság; olyan tulajdonságok, amelyeket minden harcművészet nagyra becsül.

A modern BUJUTSU (SHINBUJUTSU) két különböző kategóriára bontható: a katonai SHINBUJUTSUra és a civil SHINBUJUTSUra.

Katonai SHINBUJUTSU. Elég nehéz meghatározni, mikor láthatott napvilágot a SHINBUJUTSU. Egyesek azt állítják, hogy az Edo-korszak elején jelent meg, mikor a páncélzat eltűnőben volt. Mások inkább a Meiji-restauráció mellett érvelnek. Mindkét elképzelés megállja a helyét. Annyi bizonyos, hogy a katonai SHINBUJUTSUról szerzett legfrissebb japán élmény a második világháború volt.

A katonai célokat szolgáló SHINBUJUTSU nem különbözik olyan sokban a KOBUJUTSUtól: az ellenfél technikailag magas szinten áll és hatékony védelemmel rendelkezik (páncélborítás, radar, kifinomult technológia). Az ütközet célja az ellenfél elpusztítása marad, a stratégia is ugyanúgy az ellenfél védelme gyenge pontjának megtalálásán alapszik. Ugyanakkor vannak jelentős különbségek: a kifinomult rendszerek már nem kívánják meg, hogy a szemben álló felek tényleges fizikai kapcsolatba kerüljenek egymással. A bátorság és a jó kondíció, amely az ilyen kapcsolathoz elengedhetetlen, már nem természetes velejárói egy modern katona jellemzésének. Napjaink hadseregének hatalmas gépezete kirekeszti a BUSHI sokoldalúságát és korunk katonáját szükségszerűen szakterületéhez szegezi, amitől még sebezhetőbbé válik.

Végül, egy hadsereg összetettsége és a telekommunikáció csodái már nem kívánják meg a hadparancsnokoktól, hogy kint legyenek a harcmezőn, és ez gyakran elvágja őket a küzdelem realitásától.

A civil SHINBUJUTSU egy viszonylag békés társadalom gyümölcsei. A civil SHINBUJUTSUk többségének elsődleges célja, hogy a kormány erőit a törvények és a rend fenntartására használatos technikákra oktassa. Hétköznapi emberek szintén megtanulhatják ezeket a technikákat, saját biztonságuk és családjuk védelme érdekében. Ezeket a hivatalosan is elismert technikákat elsősorban a rendőrség használja. A példák közt van a TAIHOJUTSU (a letartóztatás művészete) és a KEIBOJUTSU (a rendőrségi gumibot művészete).

Ugyanakkor számos különbség is van a civil SHINBUJUTSU és a KOBUJUTSU között. Mindenekelőtt az, hogy a SHINBUJUTSU-gyakorló a jelen társadalmi körülmények között elsősorban a a rendőr, nem egy képzett ellenféllel áll szemben, és nem célja, hogy mindenáron megölje őt. Ellenfele leggyakrabban egy harcművészetekben járatlan bűnöző, és a rendőr dolga, hogy letartóztassa és bíróság elé állítsa. Az ehhez szükséges gyakorlat más természetű, és a technikák messze nem olyan hatékonyak és hatásosak, mint a klasszikus BUJUTSUban, vagy a katonai SHINBUJUTSUban. Mi több, a katona és a rendőr nem egy külön társadalmi rétegből származnak. A BUSHIk magasztos harci erényeit felváltotta a katonák vagy az egyszerű közemberek kötelessége, nagyobb összhangban a modern körülményekkel.

KOBUDO és SHINBUDO

Itt még nagyobb a különbség. A KOBUDO az Edo-korszakban jött létre, a SHINBUDO (vagy GENDAIBUDO) viszont a modern (1868 utáni), már a nyugati elképzelésektől nagyban befolyásolt Japán gyümölcse.

Míg a KOBUDÓk jobbára módosított KOBUJUTSUk, vagy olyan, a XII. századi Japánban újonnan létrehozott művészetek, melyek segítették az egyén spirituális fejlődését és a természettel alkotott összhangot, addig a SHINBUDO a harci tanoknak jellemzően a sportos és a szabadidős jellegét hangsúlyozza. 

A KOBUDO, akár a KOBUJUTSU, leginkább a KATA módszerét használja, míg a SHINBUDO szinte teljesen mellőzi ezt a módszert, és szívesebben alkalmaz szabad gyakorlást. A SHINBUDOk többsége nem használ fegyvert, így a szabad gyakorlás veszély nélkül végrehajtható. Ezen kívül az átadás módszere is nagyon más. A KOBUDO-gyakorló személyre szóló útmutatást kap, melyben nagy szerepet játszik az intuíció (KAN), míg a SHINBUDÓban használatos tömeges oktatás nem közvetítheti ezt a fontos alapelvet.   

<<tartalom

 

ALAPELVEK

Bevezetés

Ha BUDÓról beszélünk, alapelvnek a saját tapasztalat útján megszerzett intuitív tudást nevezzük. Ezeket az alapelveket nem lehet megfelelően megérteni elméleti magyarázatokon keresztül. A kezdők tudnak, hallanak róluk, de még nem értik meg őket. A tényleges megértéshez a test, az értelem és az érzelmek egyszerre szükségesek.

A következőképpen lehetne ábrázolni a különbséget aközött, ha valaki csak tud az alapelvekről, vagy pedig érti is őket:

Az, aki tud egy alapelvről, az tud róla beszélni.

Az, aki megérti, alkalmazhatja.

Az, aki teljes mértékben megértette, ösztönösen alkalmazza őket, mindenhol és mindenkor.

A fentiek tükrében mi értelme lehet annak, hogy az alapelvekről beszéljünk, mikor azok csak tapasztalati úton érthetőek meg? Mi több, ezek a fogalmak csak akkor gazdagítják a tanítványt, ha saját erőfeszítései során fedezi fel őket, és minden egyes felismerés magával von egyfajta satorit (megvilágosodást).

Mégis az alapelvekről szóló fejezet mellett az a tény szól, hogy egyrészt kísérletet tesz az összefüggéseik feltárására, másrészt felvázolja azt az általános irányt, amely mentén a keresésükre indulhatunk. Ezeknek az oldalaknak csupán az a céljuk, hogy az olvasó elé tárják az alapelveket. Az hogy meg is értse őket, már kizárólag csak rajta múlik egyéni tapasztalatain keresztül.

Az alaplevek itt található leírása saját tapasztalataim gyümölcse, ennek megfelelően teljesen szubjektív. De ha nem hallottam volna már róluk előzetesen, valószínűleg én sem ismertem volna fel őket, és bizonyosan nem lettem volna képes arra, hogy továbbadjam őket.

Amellett, hogy fenntartom, hogy ezeket az alapelveket meg kell tapasztalni, mindegyiket a megfelelő időben, úgy gondolom, hogy az alább vázolt lista - amely persze messze nem teljes - az önállóan gyakorló csoportok segítségére lehet abban, hogy felfedezzék a SHINDO MUSO RYU nem mindennapi gazdagságát.

Végezetül, vajon nem éppen ezeknek az alapelveknek a megértése a KOBUDO gyakorlás célja? Csakis a fegyverek használata miatt gyakorolni egy harcművészetet nem olyan, mint idegen nyelven verset szavalni? Ugyanúgy fogják ezek az alapelvek értelemmel megtölteni az általunk gyakorolt harcművészetet, ahogyan a szavak ismerete befolyásolja olvasásunkat.

 

1. JUNANSHIN vagy NYUNANSHIN - képlékeny elme

(A kezdetektől fogva dolgozni kell rajta)

Az alapelvek egyetemes igazságok: temérdek mag, mely a "DO” ösvényére hullik. Ha kemény földre kerülnek, sosem hajtanak ki, így meghatározó fontosságú, hogy megmunkáljuk a talajt, ha KOBUDO tanulására vállalkozunk.

Egyedüli módja annak, hogy a KOBUDÓt bármilyen eredménnyel tanulmányozzuk - és tényleg úgy gondolom, hogy ez a kizárólagos út, - ha hozzáállásunk tartalmazza a következő öt összetevőt:

türelem, 2. bizalom, 3. alázat, 4. rugalmas elme, 5. nyitottság

Ha a gyakorló hozzáállása nem változik ennek megfelelően a tanulás folyamata során, az eredmény csak kudarc lehet. A megfelelő hozzáállás a JUNAN: rugalmas és SHIN: elme (vagy NYUNANSHIN) fogalmakkal fejezhető ki. A tanár először az ezt tartalmazó öt komponens csiszolásán fog dolgozni. Hadd vezessek le valamit az öt elem fontosságából.

A türelmetlen tanítvány már tudat alatt kijelöl magának egy célt és egy időegységet, amely alatt a célt teljesítenie kell. Elméjét erre a képzeletbeli célra fókuszálva képtelen lesz arra figyelni, hogy hová lép, és lábbal tipor az elvetett magokra. Nem lesz meg benne az elegendő türelem, hogy hagyja, hogy egy adott mennyiségű munka dolgozzék benne. Gyors eredményt akar. Meg kell tanulnia, hogyan emelkedjen felül türelmetlenségén, és egyszerűen haladjon, anélkül, hogy azonosulna a már megtett lépésekkel vagy az elérendő céllal. Minden figyelmét inkább az adott pillanatra kell összpontosítania (ICHI GO ICHI E).

A kétkedő tanítvány olyan módon közelíti meg a tanítást, hogy minduntalan a más területeken szerzett tudására hivatkozik. Ízekre szed mindent, és ha nem ért valamit, akkor vitába száll. Logikus gondolkozással rendelkezik, és nem fogadja el - vagy csak vonakodva - ,ami nem bizonyítható. Meg kell tanulnia bízni mesterében és az általa választott tanításban. A KOBUDÓban semmi sem bizonyítható, a hitet mindenki maga szerzi meg és csakis a maga számára.

Az arrogáns tanítvány önnön nagyságának biztonságával felvértezve nehezen ismeri be, hogy semmit sem tud. A kezdő szerepkörben korlátozottnak fogja magát érezni. Minduntalan megpróbálja igazolni hibáit és hiányosságait. Egója leküzdhetetlen akadályokat fog emelni fejlődése útjába. Azon kell majd dolgoznia, hogy ráébredjen, nem körülötte forog a világ, ő is csak egy a sok jelentéktelen vándor közül, aki keres.

A makacs tanítványt elsősorban karakterének rugalmatlan jellemvonása fogja vezérelni. Végigszáguld a DO útján a nélkül, hogy figyelmet szentelne annak, merre is tart valójában. De mikor elérkezik az ideje, hogy megkérdőjelezze viselkedését elméje, amely nem szokott hozzá az alkalmazkodáshoz, már rögzült lesz. Csak fenntartásokkal fog beleegyezni abba, hogy más irányba haladjon, mint amit ő gondolt helyesnek, mivel egy csökönyös öszvér. De ha hasonlóan makacsul próbálja felszabadítani magát elméje korlátjai közül, akkor nincs minden veszve. Hibákon és kiábrándultságon, kudarcokon és vereségeken keresztül megsebzett lelke lágyul és alkalmazkodik a BUDO ösvényén rejlő váratlan változásokhoz.

Az, aki nem elég rugalmas, általában a következő kifogással keresi meg tanítóját: "Adok neki egy esélyt, (mármint: én teszek szívességet), de csak heti egyszer tudok lejönni, (semmit sem tudok a végzendő munkáról, de ezek a feltételeim), mivel vannak más kötelezettségeim is stb.” A KOBUDO rengeteg időt és erőfeszítést kíván. Egy ilyen elfoglalt embernek döntenie kell. A KOBUDÓt nem lehetséges egy héten egyszer komolyan gyakorolni. A KOBUDO napi gyakorlat és legalább heti két-három edzés szükséges hozzá tanárral. Az edzések és a társasági élet a gyakorlók szabad idejének jelentős részét igénylik. Az "elfoglaltság” alapvető probléma és elsődleges oka a lemorzsolódásnak.

Összefoglalva: amikor valaki arra vállalkozik, hogy a KOBUDÓn, és az önmegismerésen keresztül próbálja megérteni az életet, akkor időt kell erre áldoznia, befogadónak kell lennie, meg kell bíznia választott vezetőjében, és türelmesen kell előre haladnia, lépésről lépésre, és különösen ébernek, figyelmesnek és fogékonynak kell lennie.

A JUNANSHINnak nevezett hozzáállásban mindezek a tulajdonságok benne rejlenek. Alapvető fontosságú a kezdetektől fogva figyelmet szentelni nekik, mivel szükség van rájuk, egészen az út végéig.

<<tartalom

2. ZANSHIN - éberség

(Dolgozni kell rajta a kezdetektől, de fokozatosan.)

Nem könnyű visszaadni a ZANSHIN jelentését. Szó szerint a ZAN jelentése elhagyni, hátrahagyni, a SHIN jelentése pedig elme. Ez nem sokat segít. De a fogalom meghatározhatatlansága azzal magyarázható, hogy magában foglal számos más fogalmat is, melyekről majd külön is esik szó. Fogadjuk hát el, hogy ez a pár megjegyzés a Zanshinról egy olyan bevezető, amely éppúgy érinti a METSUKE, SHISEI, MA-AI, KIAI, KIME, RI-AI kiegészítő fogalmakat, mint olyan általánosabb fogalmakat, mint: FUDOSHIN, KAN-KEN, MUGA-MUSHIN stb.

A ZANSHIN elve két lépésben hagyományozódik át. Az első szinten a fogalom tartalmáról mit sem tudó kezdőnek meg kell elégednie a külső megnyilvánulás másolásával.

Az ellenfél szemeire összpontosított figyelem, egyenes és szilárd test (lehetővé téve a gyors elmozdulást), és szükséges ezen kívül a távolság akkurátus szem előtt tartása - mindig épp hatósugáron kívül lenni. Energikus KIAI, a mozdulatok megfelelő kontrollja és a kellő időzítés az utolsó simításokat is hozzáadják a ZANSHIN összképéhez. Csak a ZANSHIN legfontosabb elemeit vázoltam fel, de hozzá kell tennem, hogy ezeknek erőteljes tartást és határozott jelenlétet kell sugározniuk.

Azonban ez csak a külső megjelenés. Ha ez nem a kivetülése egy belső ZANSHINNAK, akkor ez csak hamis ZANSHIN, tényleges tartalom nélküli üres formák és fogások. A második fázis abból áll, hogy a megfelelő mozdulatok és a helyes hozzáállás egy mélyebb dimenziót nyernek. Ez egy sokkal nehezebb feladat, mint ami az első fázisban volt. Az elhagyások folyamata ez, míg el nem érjük a teljes belső ürességet. Akkor válhat csak valaki teljesen befogadóvá, ha minden szubjektív érzelemtől mentesült. Az éberség nem azonos azzal az állapottal, amelyeket az aggodalom, félelem, szorongás és idegesség uralnak. De ez nem is a mindent betöltő nyugalom állapota. Ha megpróbáljuk megadni a ZANSHIN jelentését, azt mondhatjuk, hogy ebben a tudatállapotban az ember fizikuma rejtett éberségi állapotában van, elméje teljesen kiürített és a legapróbb jelre is fogékony.

A ZANSHIN tiszta formájában egy kegyelmi állapot, amelyben teljesen felkészültnek érezzük magunkat. Ez a BUDO gyakorlók által megtapasztalt legkülönösebb érzések egyike. Egy leírhatatlan vibráló jelenségből idővel a ZANSHIN tényleges valósággá válik. A kezdetektől fogva, a SHINDO MUSO RYU valamennyi fázisán át fejlődik ki.

Az első KATÁtól kezdődően hihetetlen éberség szükségeltetik a kezdőktől. Mivel nincsenek hozzászokva ilyesfajta erőfeszítésekhez, esetenként elviselhetetlennek tűnő terhelést fognak érezni.

Mi több, érdekes a mindennapi dolgukat végző embereket figyelve rádöbbenni arra, hogy civilizációnk mennyire nem tartalmazza a ZANSHINT. Beállni egy ajtó elé, amely bármikor ránk nyílhat, megbotlani valamiben, megfogni egy forró edényt, fölállva beverni valamibe a fejünket, beleütközni valakibe vagy visszalökni; és a mindennapi élet számtalan egyéb figyelmetlensége: ajtóban felejtett kulcsok, elkallódott értéktárgyak stb. Ezek mind a rendezetlen elme jellegzetességei, az érzékenységben hiányt szenvedő test ismérvei.

A ZANSHIN gondolatának magas szintre fejlesztése nem lesz híján a mindennapi életben tapasztalható pozitív következményeknek sem.

<<tartalom

 

3. METSUKE - a tekintet összpontosítása

 (A kezdetektől fogva dolgozni kell rajta.)

ME: szem, TSUKE: odaszorított, odaragasztott. A METSUKE fogalma a ZANSHIN egyik legszembetűnőbb eleme. A küzdő felek általában egymás szemébe néznek, mivel a szemek a lélek tükreiként gyakran olyan érzelmeket is elárulnak, amelyeket a test többi részének sikerült elrejtenie.

A METSUKE művészete abból áll, hogy mindent látunk, anélkül, hogy mi magunk bármit is láttatnánk.

Látni mindent...

Minél inkább rögzítjük a tekintetünket egy adott pontra, annál behatároltabbá válik a látóterünk. Így ahelyett, hogy szorosan az ellenfélre szegeznénk tekintetünket, úgy kell ránéznünk, mintha egy távoli hegycsúcsra tekintenénk (ENZAN WO MIRU). Nem hagyd, hogy karja vagy fegyverének mozdulatai elvonják a figyelmedet. Higgadtan tartsd szemmel ellenfeled testének középvonalát, mivel ez láttatja a legjobban, hogy mire készül. Ennek az elfogulatlan és átfogó látásmódnak köszönhetően kivételes előrehaladást tapasztalhatunk a látás terén. Figyelmünk lankadása nélkül bármely váratlan akadály előre láthatóvá válik számunkra. Akik rendszeresen vezetnek autót, bizonyára jól ismerik ezt a hatást és tudják, hogy mi sem veszélyesebb, mint tekintetünket az előttünk haladó jármű farára szegezni.

... anélkül, hogy bármit is felfednénk.

Ez valami egészen más. A harc kiváló táptalaja az olyan szubjektív érzelmeknek, mint a félelem, tétovaság, zavar, harag, vagy öröm. Annak érdekében, hogy ne fedjük fel tekintetünkön keresztül ezeket az érzelmeket - mert mindig árulkodóak - nemcsak a kontrollt kell kialakítani felettük, hanem el kell érni, hogy ne is érezzük őket.

Ehhez természetesen önmagunk hosszas tanulmányozása szükséges, ami túlterjed a DOJO keretein. Hamar olyan jelenségekkel találjuk magunkat szemben, melyeknek látszólag nincs közük a KOBUDÓhoz, de egy későbbi fázisban foglalkozni fogunk velük.

<<tartalom

 

4. SHISEI   (testtartás)

(A kezdetektől fogva dolgozni kell rajta)

Ha egy kicsit is ismerjük a japán harcművészeti alapelveket, akkor nem kerülhette el figyelmünket, hogy néha már bosszantóan nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a gondolatnak.

Magam is éveken keresztül szenvedtem az ehhez hasonló kemény utasításoktól:  "Állj egyenesen, engedd le a vállad, húzd be a feneked!” -  így kijelenthetem, hogy a Budónak ez a vetülete számos nehézséget okoz a tanítványnak, különösen, ha nem keleten született.

Kétségtelen tény, hogy egy nyugatról származó ember testfelépítése sokban különbözik a keletiekétől. Egy ázsiai vállai, még ha szélesek is, mégis nyaktól lefelé lejtenek, míg egy nyugati ember vállai gyakran a nyakra merőlegesek. Ha az a feltételezés, hogy egy nyugati tanítvány hajlamosabb arra, hogy inkább használja a vállait, mint csípőjét, ez csak még jobban hangsúlyozza a vállak "magas” helyzetét.

A nyugatiak így arra kényszerülnek, hogy külön erőfeszítéseket tegyenek annak érdekében, hogy a lehetséges legalacsonyabb helyzetben tartsák vállaikat - hangsúlyozom a "lehetséges” megfogalmazást -, és hogy megtanulják jobban használni csípőjüket. A hátnak egyenesnek kell lennie, a lábaknak pedig szilárdan a talajon kell állniuk. Ez a helyzet jobb légzést és gyorsabb mozgást tesz lehetővé.

Úgy gondolom, csak azokat helyes figyelmeztetni, akiknek a SHISEI gondolata a rögeszméjükké vált. A KOBUDO sosem támogatta a tanítványok "robotosítását”. Mindenkinek megvan a saját testtartása. Anélkül, hogy lemondanánk a testtartás kívánatos fejlődéséről, ajánlott valamennyire figyelembe venni az egyének testfelépítését is. Igaz, hogy a jó tartás nagyon esztétikus és hogy az esztétikai szempont, fellengzősség nélkül a KOBUDO nélkülözhetetlen eleme. A helyett azonban, hogy egy tanítványt silány testtartásával zargatnánk, én személy szerint arra ösztönözném, hogy keresse meg, hogyan tudja megőrizni egyensúlyát egy stabil pozícióban.

A szabadtéri gyakorlás kiváló módja a SHISEI tesztelésének. A nedves fű, a kövek, az egyenetlen talaj és a lejtők rögvest arra késztetnek, hogy változtassunk testtartásunkon. A gyakorlás e módja bizonyosan csorbítja a technika esztétikusságát, annak felismerésében viszont segít, hogy a KOBUDO alapelemei közül az esztétika sosem mehet a technikai hatékonyság rovására, hanem inkább ki kell, hogy egészítse azt.

Még egy szempont tartozik a SHISEI gondolatköréhez, mely legalább olyan jelentős, mint az első: a mentális hozzáállás. Ez a "belső tartás” méltóságot, egyenességet és tiszteletet sugároz.  Olyan viselkedésmód mutatja ezt meg, mely nem tűr semmiféle bárdolatlanságot, nem oda illő gesztusokat, vagy alakoskodást. A méltósággal viselt nehézségek vagy örömök legalább annyira a SHISEI megnyilvánulásai, mint a kifogástalan testhelyzet. Nehéz megmondani a kettő közül melyik hat a másikra, de bizonyos, hogy a tökéletes SHISEI csak a külső és belső hozzáállás teljes összhangjával érhető el.

<<tartalom

 

5. MA-AI (a küzdő felek közti távolság)

(A Kihon sotaitól kezdődően kell dolgozni rajta.)

MA: távolság, AI: összhang. A küzdő felek közti távolság meghatározása elsősorban az alkalmazott fegyverektől függ. A japán harcművészetekben a MA-AI különösen precíz. Nem túlzás milliméterekről beszélni. Draeger Sensei így szerette megfogalmazni ezt: "Ha ellenfelem meg tudja vágni a ruhám anyagát, az azért lehet, mert én meg tudom vágni a bőrét. Ha ő meg tudja vágni a bőröm, az azért lehet, mert én meg tudom vágni a húsát. Ez a megfelelő MA AI. ” Célszerű nagy figyelmet szentelni a MA-AInak a legelső KIHON SOTAItól kezdődően.

A MA-AIt a következő négy értelemben kell alkalmazni: 

1. A fegyver tartásának módja.

2. A fegyvertartományok különbsége.

3. A MONOUCHI (a fegyver végétől számított 20cm) használata.

4. Az ellenfelek közti távolság.

 

  • A fegyver tartása

Akár JOt, akár BOKKENt fogunk, nagyon fontos, hogy kb. 20 cm távolságot tartsunk a gyomor és a közelebbi kéz között. Tudatában kell lenni annak, hogy ha a távolság csökken a JO oldalon, a BOKKEN oldalon viszont megmarad, akkor a két fegyver lényegében azonos hatótávolságra tesz szert, ami azt eredményezi, hogy egyforma lesz mindkét fegyver hatósugara. Észben tartva, hogy a BOKKEN egy "valódi” pengét jelöl, világos, hogy ez a MA-AIban bekövetkezett hiba a valóságban komoly következményekkel járhat.

  • A Jo és a kard hatótávolsága közti különbség

A SHINDO MUSO RYU-ban a MA-AI leglényegesebb szempontja abban rejlik, hogy a JO 20-25 cm-el hosszabb, mint a BOKKEN. A JODO-technikák jelentős része erre az alapvető különbségre épül, ami úgy helyezi hatótávon belülre az ellenfelet, hogy mi még, ha pár centivel is, de kívül maradunk az övén.

  • A Monouchi használata

A MA-AI gondolata semmissé válhat a technikák során a fegyverek helytelen használata miatt. Nem kell fizikusnak lenni ahhoz, hogy felismerjük, hogy egy fix tengely körül forgó tárgy esetében a tengelytől legtávolabb eső pont forog a leggyorsabban, és az bír a legnagyobb nyomatékkal. A JO és BOKKEN használatakor a célpontra mért csapásra csak a fegyver utolsó 20 cm-e használatos. Ezt a részt "MONOUCHI”-nak nevezik, ami szó szerint: (rész) ami a tárgyat megüti.

A kard esetében az a rész, mely a kézvédőtől (TSUBA) a MONOUCHIig terjed nem sokkal több célt szolgál, mint hogy megtartsa a MONOUCHIt a maga helyén. A JO esetében a technikák széles köre a fegyver egész felületének használatára épül. Ugyanakkor a csapások esetében a MONOUCHI használata olyan, mint a kardé.

 A legjobb mód arra, hogy megtapasztaljuk a Monouchi használatát, kétségtelenül egy speciális tárgy (TAMESHIGIRI) vágása a karddal, a bottal pedig rugalmas, de tömör célpontra mért csapás.

  • A küzdő felek közti távolság

A küzdő felek közti távolság háromféle lehet. A tényleges távolságon kívül a mögöttük rejlő gondolati tartalmak azok, amelyeket be szeretnék mutatni.

TOMA: nagy távolság. Ez a Katák, vagy párviadalok kezdetén a két fél közt felvett távolság. A SHINDO MUSO RYUban ez 5 -10 m között mozog (nagyjából 3 tatami hosszú). Más iskolákban lehet hosszabb is. Így mindkét félnek megvan a lehetősége a gondolkodásra, visszavonulásra, vagy arra, hogy KAMAEt változtasson. Ez a közeledés feladata, hiszen az a pillanat, amikortól már nincs visszaút, még előttünk áll.

CHIKAMA: közeli tartomány. A ZANSHIN intenzitása érezhetően nő. A KAMAEnak egyeznie kell. Ezen a ponton már nincs visszaút, még egy vagy két lépés és a két ellenfél sorsa így vagy úgy de összekapcsolódik.

UCHIMA: vágó (vagy csapó) távolság. Az ISSOKU-ITTO (egy lépés és egy vágás) gondolatával is szokták jellemezni. Ez a távolság egybeesik a ZANSHIN tetőfokával. A pillanat tört része alatt bármelyen hirtelen támadás indulhat, az egyik vagy a másik irányból, vagy akár mindkettőből egyszerre. Csupán egy lépés választja el a MONOUCHikat célpontjaiktól.  Ahelyett, hogy megpróbálnám leírni, inkább azt tanácsolom, tapasztalja meg mindenki maga az UCHIMA elviselhetetlen feszültségét. Válasszunk egy ellenfelet, mindketten vegyük fel a KAMAEt és ahelyett, hogy azonnal belekezdenénk a technikába, őrizzük meg pár pillanatig a pozíciónkat, teljes odaadással, vágásra készen. A tapasztalat fel fogja fedni a ZANSHINunk szintjét, a higgadtságunkat, és a gyors válaszmozdulatra való képességünket is. 

Ha egy kicsit sem inspirál a valódi ütközetekre jellemző MA-AI felfokozott érzelmi állapota, akkor szabad utat engedünk a különféle torzulásoknak. Sajnos nemritkán látni olyan tanítványokat, akik a kard középső részével vágnak, vagy naiv ábrázattal állnak, nem ismerve fel, hogy még mindig ellenfelük fegyverének röppályáján belül tartózkodnak. A MA-AIra oly módon kell érzékenynek lenni, mintha egy láncra vert vadállattal állnánk szemben. Ha a veszélyes határmezsgyén belülre lépünk, ballépésünkről brutális módon szerzünk tudomást.

A JODÓban ha az UHIDACHI oldal (kard) hibásan veszi fel a MA-AIt, ez beláthatatlan következményekhez vezethet SHIDACHI (bot) technikájában. Például, ha UCHIDACHI pengéje közepével vágja célpontját, SHIDACHI úgy alkalmazza eredményesen technikáját, hogy egyet hátralép. Mivel a végeredmény kielégítő, egyik fél sem fogja szükségét érezni, hogy bármit is változtasson, ez pedig egy sor probléma kiindulópontja lesz.

Feltételezem, hogy a MA-AI tényleges megértésének egyedüli módja az volna, ha időről időre elvesztenénk egy darabot az orrunkból, vagy az ujjainkból. Mindemellett nagyon remélem, hogy a lelkiismeretes gyakorlás úgy teszi lehetővé e fogalom elsajátítását, hogy közben azért egy darabban maradunk.

<<tartalom

 

6. KIAI (egyesített energia)

(A Kihontól kezdődően kell rajta dolgozni.)

KI : energia, AI : összhang. A KIAI valamennyi japán harci út fontos eleme, annyira jelentős, hogy saját irodalma van, melyben a legnevetségesebb kijelentések is napvilágot láttak. Ki ne hallott volna a harcosról, aki titkos harci kiáltással dermesztette meg ellenfelét?

Az itt következő meghatározás valószínűleg kicsit gyakorlatiasabb. A KIAI a légzés kontrolljába bevont hangzó elem. Az alhas alulsó részéből ered és a képzett hangnak van egy jellegzetes rezgése. Létrehozásában nemcsak a hangszálak vesznek részt, hanem az egyén mélyéről jövő erőteljes energia is.

A KIAInak kétféle hatása van, fizikai és pszichológiai.

 A KIAI fizikai hatása ösztönzi az alhasat az erőteljes kilégzéssel. Ez az alhasi rész kapcsolja össze a test két legjelentősebb izomcsoportját, a combokat és a hátat. A KIAI azáltal, hogy összehúzza az alhasat, lehetővé teszi az egész test koncentrált mozgását, hogy a lehető legtöbb tökéletesen kontrollált energia birtokában mozduljon el egy adott irányba.

A KIAI kimerítő, mert arra kényszeríti a gyakorlót, hogy maximálisan beleadja magát, de rendszeres alkalmazása rá fogja ébreszteni, hogy honnan ered energiája és folyamatosan fejlődni fog az, ahogy használni tudja.

A KIAI pszichológiai hatása nem olyan misztikus, mint ahogy egyes legendák, vagy filmek alapján gondolnánk. Éppen ellenkezőleg, egy jól képzett személynek még a szeme se rebben a KIAI hallatán, kivéve, ha az szokatlanul intenzív, vagy zengő. Világos ugyanakkor, hogy a KIAI egy hasznos gyakorló eszköz a kezdők számára, nagyban kiemeli a munka intenzitását, valamint egy váratlan KIAI a tanítvány koncentrációjának mércéje is lehet, vagy egyszerűen csak kizökkentheti letargiájából. A KIAInak van pszichológiai hatása kibocsátójára is, "lelket önt” belé, ha félelmetes ellenféllel kerül szembe.

Végezetül, a KIAI intenzitása remekül mutatja a DOJOban végzett munka intenzitását is. Jó eszköz lehet ara, hogy felfedje egy feldühödött tanítványban a kontroll elvesztését.

A SHINDO MUSO RYUban kétféle KIAI létezik, minden karddal, vagy bottal végzett csapást "ééit!” hang kísér, a szúrásokat pedig "óót!” hang. (A BUDOban használatos hangoknak és szótagoknak gyakran ezoterikus eredetük van a sintó KOTO TAMA tanban - a hangokat és rezgéseket az univerzum és törvényeinek manifesztációikét tanulmányozzák.) Mindkét esetben crescendóba megy a hang és a tetőfokán egy "t” vágja el. Ez pontosan az a pillanata, mikor a mentális és fizikai energiák elérik tetőfokukat. Még ha a hangnak vége is szakad a KI tovább halad az ellenfél irányába. A KIAIt félig nyitott ajkakkal kell létrehozni, hogy a KI ne szóródjék szét. Az arc többi része amennyire csak lehet, megőrzi nyugodtságát.

A KIAI gyakorlása a következő főbb fejlődési szakaszokon halad keresztül: a "Han!” az első hetekben félénk, majd egy torokból jövő, zengőbb kiáltásba csap át. Beletelik pár évbe, míg ez a kiáltás a torokból a gyomorba vándorol, majd ezt követően a kellő pillanatban bocsátódik ki. Egy tökéletesen kimunkált KIAIt nem hangereje, hanem intenzitása alapján ítélnek meg.

Végül, a KIAI nem korlátozódik a japán BUDOra, hanem egy ősi jelenség. A különböző munkadalok és a Gregorián énekek két másik, széles körben is ismert példái ugyanannak a dolognak. A KIAI fogalma - mint a ZANSHIN egy eleme - szorosan kapcsolódik a KIMÉhez.

<<tartalom

 

7. KIME (döntés, megállás)

(A kezdetektől fogva dolgozni kell rajta)

Ennek az elvnek a gyakorlása csak a KIAIjal együttesen lehetséges. Abból áll, hogy az energiát (KI), a fegyvert (KEN) és a testet (TAI) eljuttatjuk arra a pontra, ahol egyszerre érik el tetőfokukat. Ez a hármasság - amelyet KI-KEN-TAInak hívnak - nem bontható szét.

A KIME az utolsó két elem (KEN-TAI) rövid megállításában nyilvánul meg, míg az első (KI) továbbhalad a maga útján, az ellenfél testén és lelkén keresztül. Ha ezeknek az elemeknek valamelyike nem megfelelő, akkor a KIME nem jön létre, és a koordináció hiánya a vágás hatékonyságának látványos romlását fogja eredményezni.

 A KIME mély értelme tartalmazza a visszavonhatatlanság érzetét.  Minden KIME megmutatja a támadás eredményességét, és pontot tesz a harc végére. Így megfontolandó az a gondolat, hogy bármely KATA az első KIMÉnél akár véget is érhet. Ennek a tudatállapotnak mindig minden KIME során jelen kell lennie.

A KIME alkalmazásának három fontos következménye:

1. A KIME az összes technikák rendkívüli kontrollját teszi lehetővé, amely meglepő hatékonysággal párosul.

2. A KIME alatt a pillanatnyi mozdulatlanság jelzi, hogy a SHUGYOSA egyensúlya tökéletes és szellemileg készen áll arra, hogy bármilyen körülmények között, bármely technikához igazodni tudjon. 

3. Mikor a KIMÉt megfelelően gyakorolják, egy tényleg gyors sorozatot gyakorló SHUGYOSA képes arra, hogy a KIME bármely pontján teljesen megálljon, anélkül, hogy következő technikája elé vágna. A SHINDO MUSO RYUban az első sorozat (OMOTE) nagy hangsúlyt fektet a KIMÉre, lehetővé téve, hogy a következő sorozatban lényegesen feszesebb tempó mellett is alkalmazni tudják. Csak a negyedik sorozat (KAGE) az, ahol a KIME teljesen beérik.

<<tartalom

 

8. RI-AI (koherencia)

(A Ran-ai tanulásától kezdődően kell dolgozni rajta.)

RI : értelem AI : összhang. Ágazatoktól függően ennek az elvnek számos értelmezése lehetséges. Az Aikidóban például a harcművészet meghatározó alapelveinek egyetemességét támasztja alá. A SHINDO MUSO RYUban a RI-AI jelentése: a mozdulat logikája. Ez a logika három pontra vonatkozik.

1. A távolság - ha UCHIDACHI túl közelről, vagy túl távolról vág, akkor a távolságból hiányzik majd a logika, mert egyik esetben se lehet megfelelően eltalálni a célpontot.

2. A célpont - logikus tudni, hová és mire irányul vágásunk.

3. A megfelelő pillanat - vagy "időzítés”. Ez a RI-AI kétségkívül legkényesebb vonatkozása. Előre megtervezett természetéből adódóan a KATA kiválthatja az idő előtti válaszadást. Ha ezt a jelenséget nem kontrolláljuk a megfelelő módon és mértékben, akkor gyakorlásunk könnyen szánalmas koreográfiává alacsonyodhat. Az eredmény az lesz, hogy UCHIDACHI lenyűgöző ZANSHINnal óvatosan a SHIDACHI által már több mint egy másodperccel korábban létrehozott űrbe vág bele. Ez még egy kezdőt sem vezet félre. Sajnos túl gyakran látni ilyen előadásokat BUDO-bemutatókon.

Míg az első két pont, amelyekre a RI-AI vonatkozik, elég könnyen megvalósítható, addig a harmadik évekig tartó kemény gyakorlást igényel. Hiszen kivédeni azt, hogy elébe menjünk egy olyan technikának, melynek ismerjük a folytatását, nem mindennapi tudatállapotot igényel. Anélkül, hogy előre gyártott receptet akarnék adni, felhívnám a figyelmet a következő összetevőkre:

Fogadjuk el úgy a helyzetet, ahogy van, teljes őszinteséggel, vállalva annak ésszerű kockázatát, hogy a lehető legkésőbb* mozdulunk, és kemény gyakorlás során tegyünk szert az átlagnál kisebb reakcióidőre.

  • * A "tér-idő”-nek, vagy a megfelelő pillanatnak ezt az elvét a KI MUSUBI (energiák közti kötelék), vagy a KI AWASE (energiák közti összhang) fogalmakkal is jelölik. Mikor a küzdő felek egyike elindul, vagy egy mozdulatot tesz, a másik is vele egy időben mozdul, mintha egyek volnának.

A veszélyérzet, mint tényező teljes mértékben elengedhetetlen a KOBUDO harci jellegének megőrzéséhez. Az olyan küzdelem, melyben nincs meg a kockázat érzése, nem is küzdelem, hanem vagy játék, vagy mészárlás. A veszély érzete jelentősen felerősíti a harccal együtt járó tényezőket, a ZANSHINt és öszetevőit: a METSUKÉt, a SHISEIt, a MA-AIT, a KIAIt, és a KIMÉt.

Emlékezzünk rá, hogy ez a kockázatérzet csak hitvány árnyéka a valós küzdelem veszélyeinek. Mi több, tudatosítani kell, hogy a japán BUJUTSU világában bármiféle harci ütközet, vagy párbaj egyenlő erőviszonyok mellett is csak 33% esélyt adott a sikerre, nem pedig 50%-ot, ahogy azt gyakran képzelik. Ez az elrettentő matematikai képlet a következőképpen állt elő: 33% a győzelemre, 33% a vereségre, 33% a győzelem megszerzése érdekében feláldozott életre (AI UCHI: együtt csapás). Így bármely ütközet a kezdetektől fogva 66%-kal a résztvevők halálát jelentette.  Hadd jegyezzük még meg, hogy a fennmaradó 1% jelzi, hogy az ellenfelek meggondolhatták magukat.

Kevés üzletember fektetne be egy olyan vállalkozásba, ahol 66% a vesztés esélye. Bárki, aki némi értelemmel rendelkezik, tudatában kell, hogy legyen ennek a kalkulációnak, mielőtt nyílt konfliktusba keveredik. Rá kell döbbennünk, hogy a harc vagy háború a legkevésbé intelligens megoldás és csak akkor van létjogosultsága, ha nincs más lehetőség.

A RI-AI tehát tudatállapot kérdése. Ha figyelmetlenül ütünk vagy vágunk, bárhol és bármikor, akkor fel kell ismernünk, hogy bármit is gyakoroljunk, az biztosan nem "harcművészet”.

<<tartalom

 

9. SEI TO DO (mozgás és mozdulatlanság)

(A KAGE sorozattól kezdődően kell dolgozni rajta.)

Valamennyi japán KOBUDO a SEI TO DO ritmus törvénye alá esik. Mellesleg érdemes megjegyezni, hogy kevés nem Japán harcmodor alkalmazza a ritmus ilyen megvalósulását. Bár a hatékonyság szempontjából nem szeretnék ítéletet mondani, kétségbevonhatatlannak tűnik, hogy a SEI TO DO gazdagítja a nevelési és esztétikai szempontokat.

A mozgás-mozdulatlanság ritmusát többé-kevésbé az adott technikák határozzák meg, de biztos, hogy annak harmonikusnak kell maradnia. Az ellenpontozottság törvényének megfelelően mennél hangsúlyosabb a mozdulatlanság, annál hevesebbnek tűnik a mozdulat. A ritmus e fajta gondolata nélkül a gyors vagy lassú mozdulatok bármely egymásutánja monotonnak és bármiféle intenzitást nélkülözőnek tűnne.

 A technikai szempont

Konkrét tényekre vetítve a SEI megmutatkozik a KATÁk kezdetekor a KAMAE felvételénél, és a végén az OSAME végrehajtásában. A KAMAEt és az OSAMEt lassan és felfokozottan, tökéletes ZANSHINnal kell végrehajtani. A DO elve a mozdulatok végletes takarékosságán alapszik, a gyors, akkurátus, cseppet sem sietős és átgondoltan arányos mozdulatokat részesítve előnyben, melyeket a tökéletesen szinkronban lévő KIAI és KIME erősít meg.

Általánosabb értelemben

Ha jártasak vagyunk a japán BUDÓban, nem kerülhette el figyelmünket, hogy minden mozdulathoz egyfajta etikett társul, melynek a gesztusait úgy tervezték meg, hogy elképesztő higgadtságot megkívánó inaktív szakaszokat biztosítsanak a gyakorlók számára. Ezek a "szóközök” az intenzívebb tevékenységek elválasztására szolgálnak, mint mikor a kalligráfiában előkészítjük a tintát, hogy utána egyetlen pillanat alatt rajzoljuk meg a karaktert a szűz papírra. Pár pillanatnyi meditáció az edzés kezdetekor, és a végén; a Hakama összehajtása a KEIKÓt (gyakorlást) követően.

1969 és ’76 közötti Iaido edzéseimen, Tokió Ôgi negyedében számtalanszor halottam, ahogy Kuroda Sensei erről a mozdulatról beszélve a Kokoro wa tatamu: a lélek összehajtása kifejezést használta.

Megannyi példa arra, hogy kell egy bizonyos nyugalmi állapotot hagyni, amely biztosítja a "normális” mindennapi tevékenységekből való átmenetet egy olyan felfokozott figyelmet igénylő tevékenységbe, melynek folyamán az ember teljes odaadással magára figyel.

Modern, rohanó életünkből hiányzik ez a jelenség. Lényegében lehetetlen a nyugalom olyan pillanataival találkozni, melyek segítenék a lélek megbékélését és stabilizálnák a vérkeringést. Mindazonáltal, a SEI TO DO alkalmazásának hihetetlenül pozitív következményei lehetnek: a belső energiatartalékaink újra töltődése, a higgadtság növekedése és tízszeresére nőtt koncentrációs készség. Ezek a relatív nyugalmi pillantok semmi esetre sem állnak szemben a társadalom által támasztott eredményességi követelményeknek, mivel lehetővé teszik hatékonyságunk növelését.

<<tartalom

 

10. YOYU (határ, átmenet)

(Olyan elv, melyre a Jutsu-szakaszban - 5-8 éves gyakorlás után teszünk szert)

Elérkeztünk azokhoz az elvekhez, melyeken nem lehet dolgozni, hanem az eddig vizsgált kézzelfoghatóbb elvek rendszeres gyakorlása során természetesen alakulnak ki.

Mikor Shimizu Sensei Dojójában tanultam, éveken keresztül hallottam egy megjegyzést, melyet dicséretnek hittem: "Isogashii, ne!”, ami köznapi beszédre fordítva a következőt jelenti: "Te aztán nagyon buzgó vagy!” Nagyon elégedett voltam, hogy a kivételesen gyors mozdulatsor, amelyet éppen végrehajtottam felhívta magára a Mester figyelmét. Röviden meghajoltam, hogy szerényebb színben tüntessem fel büszkeségemet.

Később rá kellett döbbennem, hogy a dicséretnek tűnő megjegyzés valójában teljesen jogos kritika volt. Annyira buzgón "dobáltam” magam, hogy nem hagytam meg magamnak a technikák közötti "határmezsgyét”, ahol a dolgoknak lehetőségük nyílt volna arra, hogy kibontakozzanak, nekem pedig arra, hogy megpihenjek.

A SHUGYOSA, miután elért egy adott szintre, ráébred, hogy sikerült szert tennie némi higgadtságra a technikák alkalmazásában. Reakciói kimértekké válnak, mozdulatai kimunkált takarékossága egyfajta határ vagy átmenet előnyét biztosítja neki. Egyre inkább az lesz a benyomása, hogy ellenfele szinte lassított felvételként mozdul. Elegendő idő áll rendelkezésére, hogy hagyja történni a dolgokat. Ha Shimizu Sensei ezt látta volna, akkor az ironikus "Isogashii, ne!” helyett ezt mondta volna: "Yoyu ga aru, ne!” (Birtokában vagy a YOYUnak.)

Amikor egy mester bemutat egy technikát a YOYU imént bemutatott jelentése figyelemreméltó. Azokat a nézőket, akik nincsenek tisztában a fogalommal, lenyűgözi majd a Mester nyugalma. Nem siet, mozdulatai letisztultak, sosem idő előttiek, és mindenféle képzelgéstől mentesek, ugyanakkor megőrzik a természetes mozdulatok jellegzetes eleganciáját.

Ennek az alapelvnek a szükséges összetevői: a MA-AI, RI-AI, ZANSHIN, csakúgy, mint a technika magas szintű uralma, ötvözve az elme nyugalmával, amelyet semmi sem képes megzavarni. (FUDOSHIN, MUGA-MUSHIN)

Az összes többi elvhez hasonlóan, a YOYU ugyanúgy alkalmazható a mindennapi tevékenységek során is. Világos, hogy egy olyan személy, aki módszeresen, precízen és higgadtan végzi dolgait, minden tevékenysége során rengeteg időt takaríthat meg magának. A YOYU elfoglalt emberek számára elengedhetetlen. A lusta ember viszont nem rendelkezik YOYUval, mert ez a gondolat, akár a SEI TO DO, kizárólag intenzív tevékenységek velejárója.

A SHINDO MUSO RYU esetében a YOYU tapasztalata a KAGE, vagyis a negyedik sorozat tanulásával veszi kezdetét. A mozdulatlanság (SEI) és a mozgás (DO) pillanatai közötti, szembeötlő különbség nem hagy teret arra, hogy korábban mozduljunk. Ez a sorozat a mozdulatok olyan fokú józanságát követeli meg, amely semelyik másik sorozatban nem merül fel.

<<tartalom

 

11. KAN-KEN (intuíció és látótér)

(Folyamatosan elsajátított elv)

A METSUKE fogalma kapcsán már foglalkoztunk a látással. A magyarázat két részből állt: mindent látni .anélkül, hogy bármit is láttatnánk. Láthattuk, hogyan lássunk mindent. Azt mondtam, ahhoz, hogy "semmit se fedjünk fel”, összetettebb fogalmak is szükségesek. Annak elkerülése, hogy tekintetünkkel bármit is kiszolgáltassunk, az elme kiürítését jelenti, és azt, hogy tekintetünk ne az elménket tükrözze. A MUGA-MUSHIN elvének magyarázata betekintést enged a "kiürítés” alapelvének fontosságába.

 A KAN, vagy intuíció akkor valósítható meg kelőképpen, amikor a szellemet nem köti le a tekintet, és elkezd szabadon keringeni az egész testen belül, lehetővé téve a többi érzék számára is, hogy olyan apró mozzanatokat is befogadjanak, melyek érzékelésére a szemek önmagukban képtelenek volnának. Ez az, amit általában hatodik érzéknek hívunk, anélkül, hogy tudnánk, mit is jelent valójában e megnevezés. Mégis ismerősen cseng, mert már számos író és producer érdeklődését keltette fel, akik azonban olyan módon jelenítették meg, mely mindenféle valós ismeretet nélkülöz. Csak azok vehetik hasznát a hatodik érzéknek, akik már elsajátították a FUDOSHINt és a MUGA-MUSHINt.

A KANKEN harmonikus kombinációja nagyban növeli a látóképességet. A szem figyelemmel követi az ellenfél mozdulatait, anélkül, hogy mindeközben azonosulna velük. Az intuitív látás résen van, és képes a lényeg megkülönböztetésére.

<<tartalom

 

12. MISOGI (megtisztulás)

Az edzés a megszokott módon indult. Semmi sem figyelmeztetett arra, mi készül. Az első 300 SUBURI (sebesen ismétlődő vágások) után a tanítványok nagy része biztosra vette, hogy hamarosan elhangzik a "Yame!” (állj) vezényszó. Néhányan már lassítottak is. Pár öregebb, rutinosabb tanítványt kivéve senki se számított arra, hogy ez folytatódni fog, mivel a 300 SUBURI az edzés bevett kezdetének számított.

Húsz perc elteltével, izomfáradtságtól égő vállakkal, amely csak 300 SUBURI után és a gyakorlatlanság eredményeként jelentkezik, pár tapasztalatlan tanítvány kezdte nagyon kellemetlenül érezni magát. Nem tudták folytatni, de abbahagyni sem akarták mindenki szeme láttára. "Bárcsak változna a mozdulat!” - gondolták magukban, de nem így történt, a KIAI megadta ugyanazon mozdulatok ritmusát és úgy zengett a DOJÓban, mint egy varázsige. Lassanként a tudatos erőfeszítés állapota ragadta magával a tanítványok csoportját, a fájdalom elhalványult, az elme nem volt többé tudatában a legutolsó megválaszolatlan kérdésnek. A gondolkodás kényszere lépésről lépésre semmivé foszlott. A ritmikus, magányos cselekvés úgy emelkedett a DOJO nyitott gerendázata felé, mit egy ima.

Azonban mindenki más-más lelki és fizikai ellenállással rendelkezik. Az első kezek 45 perc után hanyatlottak le, és rövidesen újabbak követték őket. Az első, aki feladta, csalódottsággal vegyes szégyent érzett. És így ment ez tovább. Páran még feladták, de a többség kitartott, izzadtságtól nedvesen, kiüresedett tekintettel.

Néhányan azok közül, akik megálltak, visszaálltak és folytatták. Mindnyájukat összefogta a legkitartóbbak KIAI-a és ritmusa. Elméjük kiürült és már nem foglalkoztatta őket többé az, hogy mikor ér véget a gyakorlat. Váratlanul, mindenki legnagyobb meglepetésére felhangzott a "Yame!” Az elcsendesült dojóban mind felhólyagzott kezeiket nézték, döbbenten véve tudomásul, hogy bármeddig folytatták volna még. Néztek egymásra, mint egy meglepő álom után. Néhányuknak ez igazi rémálom volt, de azok, akik közben magukhoz tértek, azon tűnődtek, vajon tudták volna-e folytatni, ha igazán akarták volna. Mások kifogásokat kerestek maguk számára (nem voltak felkészülve, az előző pár napjuk nagyon kimerítő volt), és gyorsan megosztották másokkal is, akik pedig nem kérdeztek tőlük semmit. De valamennyi tanítványnak az volt az érzése, hogy egója látványosan kisebb lett.

A vezető, egykedvű FUDOSHINnal, ad pár percet a társaságnak, hogy az kiheverje a sokkhatást, majd egy kifogástalan meghajlással zárja az edzést, magyarázat nélkül.

Kell erre magyarázat? A társaság épp egy "meglepetés MISOGIt” élt át. Valamennyien egy magasabb rendű mentális és fizikai erőfeszítésben osztoztak. Ez részben úgy valósulhatott meg, hogy a tudatos erőfeszítés állapotával segített egyszerű, mindvégig változatlan mozdulatot feszes, de állandó ritmusban hajtották végre. Mindenki szembesült önmagával - saját gyengeségével, fájdalomra és fáradtságra való érzékenységével - vagyis röviden azzal, hogy milyen is ő valójában. Néhányuknak ez kellemes meglepetést okozott, mások túlbecsülték magukat, de mindannyian alázatra tettek szert. A társaság kötelékei ismét szorosabbakká váltak. Mindenki úgy érezhette, hogy időlegesen megtisztult.

A MISOGI a SHUGYOSA formálásának elengedhetetlen része. SEISHIN TANRENnek, vagyis a tiszta lélek kovácsolásának is nevezik. Anélkül, hogy állandóvá válna, időszakonként célszerű használni ezt a gyakorlási módot, különösen szemináriumok, vagy intenzív edzési periódusok során.

<<tartalom

 

13. FUDOSHIN (mozdíthatatlan elme)        

(Olyan gondolat, amelyet váratlanul értünk meg, önmagunk hosszas tanulmányozása után)

FU: a Japánban a tagadást jelöli, DO: mozdulat, SHIN: elme. Ez az elv nem a mozdulatlan szellemet fejezi ki, ahogy sokan gondolják. Éppen ellenkezőleg, olyan elmét, melynek áramlása kizökkenthetetlen és megállíthatatlan.

Általánosságban, a történések irányítják az embereket, nem pedig ők irányítják azokat. Az emberek ki vannak szolgáltatva az érzéseiknek és érzelmeiknek. Mint egy parafa dugó a tomboló óceánban, szárnyalnak, vagy maguk alatt vannak, attól függően, hogy hullámhegybe, vagy hullámvölgybe érkeztek éppen. Még a csendes vizeken is hagyják, hogy magával ragadja őket a vezető áramlat, és végül meggyőzik magukat, hogy ők voltak azok, akik azt választották.

Ez elég komor képet fest a végzetről, de szerencsére létezik számos példa, ami ellentmond ennek. Ezzel együtt ez a valóság egy helytálló ábrázolása. Ha gyorsan körbenézünk, (vagy a tükörbe) meggyőződhetünk ennek tényszerűségéről. Egyik pillanatban érzékenyek, a másikban ingerlékenyek, majd elragadtatottak, máskor erőszakosak, majd hirtelen, alkalomtól függően szeretettől túlfűtöttek, nagylelkűek, vagy higgadtak vagyunk. Elképesztő mennyiségű energia megy el ezekre a hangulatváltozásokra - melyek legalább olyan intenzívek, mint amilyen illékonyak.

Szerencsénkre (vagy szerencsétlenségünkre) a megszokás ereje lehetővé teszi számunkra, hogy megőrizzük a higgadtság eme ingatag egyensúlyát, mivel meg vagyunk róla győződve, hogy védtelenek vagyunk vele szemben. Lehet, hogy ők vannak kisebbségben, de férfiak és nők egy figyelemre méltó csoportja mond ellent annak, hogy elfogadja ezt a helyzetet. Ők úgy döntöttek, saját kezükbe veszik életüket, hogy kontrollálhassák az előre látható történéseket, és kihasználhassák azokat az eseményeket is, melyeket nem lehet megjósolni.

Ők döntik el, mi történik velük, tudják, merre tartanak, mit keresnek. Csak a lényeg iránt érdeklődnek és megtanulták, hogy a részleteknek csak annyi figzelmet fordítsanak, amennyire érdemesek.

A japánok FUDOSHINnak nevezik ezt a magatartást, melyet hosszas önfejlesztés során lehet elsajátítani. A KOBUDO kiemelkedik más oktatási rendszerek közül azzal, hogy különleges lehetőséget biztosít az ilyesfajta munkára.

Fizikai érzetek beavatkozása

Ennek a munkának a kezdő fázisában először a nyugalmunkat megzavaró fizikai érzeteinkkel kell szembehelyeznünk magunkat. Minél jobban hozzászokunk a kényelemhez, annál frusztrálóbban hat majd ránk annak hiánya. Ha a meleg, hideg, fáradtság, fájdalom, éhség, vagy szomjúság annyira zavarni tud, hogy elvonja figyelmünket az előttünk álló feladatról, akkor kevés esélyünk van arra, hogy valaha is olyan hosszú ideig végezzünk egy tevékenységet, hogy abból profitálni tudjunk.

A KOBUDO gyakorlata olyan különleges irányelveket képvisel, melyek nagy fizikai és szellemi kitartást igényelnek. Ahelyett, hogy elmagyaráznám, hadd vázoljak fel egy helyzetet, amely bemutatja, hogyan hatnak a fizikai hatások egy kitalált személyre, egyelőre félretéve az érzelmekre és értelemre ható zavaró tényezőket.

"Reggel 6 óra van, álmos vagyok, fázom és megveszek egy csésze kávéért és valami ennivalóért. Fáradt vagyok és fájó, nyilalló tagjaim még mindig emlékeztetnek a tegnapi erőfeszítésekre. A mai nap szépnek ígérkezik; sajnos esélyem sincs arra, hogy időt szorítsak egy kis sétára, amúgy is jól megfáztam, jobb, ha lazára veszem, különösen, hogy van ez az izgalmas könyvem.

És én ehelyett itt állok a hideg DOJÓban, 40 mazochistával, meg azzal a szadistával, aki az egészet vezeti. Minden SUBURI (gyors ismétlődő vágások) csak növeli kényelmetlenségemet, és minden KIAI a következő kérdést harsogja: mi a fenét keresek én itt?”

Ez az ember nem könnyen fog őszinte választ találni erre a kérdésre. Meggyőződése, hogy minden - némiképp az akarata ellenére - befektetett erőfeszítése hiábavaló. De a végén azért nem tud nem érezni egy kis büszkeséget, hogy "kitartott”. Valahol belül azt érzi, ha 40 ember fel van rá készülve, hogy ilyesfajta kellemetlenségeken menjen keresztül, akkor annak valami értelmeshez kell vezetnie. Annak puszta ténye, hogy az ember egy közösségbe tartozik, és ugyanazt a vezetőt követi, gyakran elegendő ok a kitartásra.

Egy ilyen tanulószakaszt követően, amely vonakodással, kétségekkel kezdődik, de egyre tudatosabban folytatódik, a tanítványnak sikerül egészen másfajta tudati hozzáállást magáévá tennie. Most már viszonylag független fizikai önuralma van, és szabadon teheti, amit elhatározott, egészen addig, amíg nem válik érzelmei, és/vagy értelme zavaró befolyásainak áldozatává. És ha reggel 6 és 7 között akar gyakorolni, a hideg, álmosság, éhség, szomjúság és gyomorgörcs ellenére is képes rá, hogy tudatosan meggátolja, hogy a kényelmetlenség érzései eltérítsék szándékától. Mi több, jókedvűen fog gyakorolni, mert egy erőfeszítés csak akkor szerez örömet, ha szabadon és vidáman, a harmónia állapotának reményében teszik.

Akaraterővel, a közösség támogatásával és a vezető példamutatásával valamennyien elsajátíthatjuk a FUDOSHIN fizikai részét, csakúgy, mint a fent említett tanítvány.

Persze tisztázni kell azok számára, akik összetévesztik a szerzetesi mértékletességgel és a testi fenyítéssel, hogy a FUDOSHIN fizikai vonatkozását elsajátított tanítvány nem közömbös az élet kellemes és kényelmes dolgai iránt. Éppen ellenkezőleg: bárkinél jobban megbecsüli azokat, mert szabad akaratából rendszeresen lemond róluk.

A fizikai állóképesség hosszú és tudatos gyakorlása mindig elvezeti a tanítványt egy sokkal komolyabb konfliktushoz, a szellemi és érzelmi befolyások elleni harchoz. Nyilvánvaló, hogy az erős érzelmek okozta depresszió semmissé teheti a fizikai FUDOSHINt.

Szellemi és érzelmi zavaró tényezők

Míg a fizikai korlátoktól viszonylag könnyen meg lehet szabadulni, sokkal nagyobb akaraterő szükséges ahhoz, hogy elérjük az érzelmi és mentális függetlenség állapotát, amely azokat jellemzi, akik birtokolják a FUDOSHINt.

Túláradó boldogság, vagy mély szomorúság, őrült szenvedély, vagy makacs gyűlölet, fékezhetetlen harag, elviselhetetlen megaláztatás, hatalmas csalódás, fájó bizonytalanság; ezek mind annyira erőteljes érzések, hogy egy nem kívánt fizikai érzet, legyen bármilyen fájdalmas, hozzájuk hasonlítva semmisnek tűnik.

Hadd vázoljak egy képet, ami beszédesebb lesz a hosszas magyarázatoknál. Tekintsünk el ez alkalommal a jelentéktelenebb tényezőktől, feltételezve, hogy azokon részlegesen túljutottunk.

"Egész jövő hét egy intenzív szemináriumra megy el. Az 5 évi gyakorlás már hozzászoktatott az ilyen edzések keménységéhez. Mégis, vívódom, hogy menjek- e.

Először is ott a barátnőm. Halálra fogja unni magát, mert utál egyedül lenni. Én meg utálok arra gondolni, hogy a barátaival fog flörtölni, ahogy az már megtörtént. Ez nem hagy majd nyugodni, féltékenység és kétségek közt fogok gyötrődni. És semmit se tehetek ez ellen.

És ez a szeminárium vidéken lesz, ólaktól bűzlő környezetben és vaskos kezű parasztokkal, akik szánalmas értelmi szinten mozognak, nem is beszélve a nem létező humorérzékükről.

Annak ellenére, hogy a vezető srác technikai szintje kimagasló, úgy tapasztaltam nem fordít ránk, haladóbbakra elég figyelmet, majd megint az alapokkal fog traktálni minket, és jobban foglalkoztatja majd, hogy papucsaink egy vonalon vannak-e, mint az, hogy megkeresse technikai problémáinkat. Ismét az etikett elemeit, a testtartást és a szellemi hozzáállást sulykolja majd.

Ezen kívül a szervező srác már nem tagja az egyesületnek. Lemondattuk, mivel más, rivális egyesületek számára is szervezett szemináriumokat. Mint azoknak a tagoknak az egyike, akik forszírozták "távozását”, kicsit aggódom, hogy esetleg keresi majd az alkalmat, hogy belém kössön. Már eddig is volt két nyilvános összetűzésünk.

Összességében, inkább itthon maradnék!”

Ez az ember - remélem, csak kitalált figura - a hideget és a fájdalmat kibírja ugyan, de nem uralja érzelmeit és gondolatait. Az érzelmi problémák, rosszalló balítéletek, önző vágyak és a merev, kirekesztő meggyőződések annyira a hatalmukba kerítik, hogy így kevés esélye van a fejlődésre. Egy helyben toporgása frusztráció forrásává válik, mikor azt látja majd, hogy nála tapasztalatlanabbak hagyják le őt. Hacsak nem jön közbe valamilyen váratlan sokk, hosszú távon biztos, hogy fel fogja adni, és abbahagyja a gyakorlást.

Hatalmas szakadékot kell áthidalni a puszta fizikai erőnlét és egy ember pszichológiai felépítésének újraalkotása közt.

Hogyan segíthet a KOBUDO e szakadék áthidalásában? A válasz ugyanaz, mint a fizikai érzetek esetében: a vezető és a közösség.

Ugyanakkor van némi különbség a vezető és a közösség tekintetében. Az első példa során csak azt vártuk el a vezetőtől, hogy erőnléte kimagaslóan jó, technikai szintje pedig átlagon felüli legyen, semmi többet.  A közösség a vele való munka során megerősödik, és technikailag fejlődik.

A második példában, viszont már nem elegendő a fizikai erőnlét és a technikai tudás. A vezetőnek, mindezeken túl birtokában kell lennie egy olyasfajta bölcsességnek és tudásnak, amelyet lépésről lépésre átadhat tanítványainak.

A módszer

Tudjuk, hogy a FUDOSHIN nem egy külső tudásanyag elsajátításának eredményeként fejlődik ki, hanem annak során, hogy megszabadulunk fölösleges dolgainktól - vagyis számos kis énünket számoljuk fel. Vizsgáljuk meg, hogyan lehetséges ez!

Úgy fizikai és technikai, mint a szellemi feladatok esetében egyaránt a vezető csak "javasolja” az elvégzendő munkát, és a tanítvány az, aki elvégzi. A feladat magasabb rendű erőfeszítésekből áll.

Az erőfeszítés önmagában semmi.

Az, aki egy olyan házban használja a lépcsőket, ahol nincs lift, csak természetes erőfeszítéseket tesz. Az, aki ott mássza meg a lépcsőket, ahol lift is van (és működik is), kétségtelenül indokolatlan erőfeszítéseket tesz, bár előfordulhat, hogy azt reméli, ezzel használ az egészségének; ezzel együtt, nagyon távol van még a magasabb rendű erőfeszítésektől.

Másfelől, ha ez az ember nagyon lusta és világéletében kerülte a megerőltetést, akkor extra erőfeszítéseket tesz azzal, hogy a lépcsőket választja a lift helyett és hagyja, hogy azt idősebbek vegyék azt igénybe. Ha emberünk gyenge pontja a konok büszkeség, akkor azzal tesz extra erőfeszítéseket, ha a lépcsőzést elutasítva egy olyan szomszédjával liftezik együtt, akit ki nem állhat, és még rá is veszi magát, hogy kedvesen ráköszönjön.

A magasabb rendű erőfeszítés kíméletlenül az egyén gyenge pontjára irányul.

Sok olyan ember, aki úgy véli, hogy az önfejlesztés semmit sem ér, az ilyesfajta extra erőfeszítéseket mazochizmusnak hívja (annak ellenére, hogy az csak a fájdalom és megaláztatás révén szerzett szexuális élvezetek megnevezésére szolgál). Ők éppúgy, ahogy figyelmen kívül hagyják az általuk használt szó valódi jelentését, ugyanúgy nincsenek tisztában azzal, mi a magasabb rendű erőfeszítések célja. Nem az, hogy kielégítsük bűntudatunkat, sem, hogy perverz élvezetekhez juttassuk magunkat. Egy magasabb rendű erőfeszítés meghozatala egyszerűen csak annak egy módja, hogy szert tegyünk a valódi szabadságra és állandó nyugalomra, oly módon, hogy valamennyi zavaró tényezőtől megszabadulunk.

Mind a KOBUDO, mind a SHINBUDO bőven szolgáltat alkalmat arra, hogy magasabb rendű erőfeszítéseket tehessünk. Edzeni annak ellenére, hogy nehézségeken megyünk keresztül; olyan párt választani a gyakorláshoz, akinek elviselhetetlennek érezzük a személyiségét; egy kezdő pátyolgatását választani, akkor is, ha nagyon szeretnénk gyakorolni; elviselni a kudarcot magyarázkodás nélkül, különösen, ha volna magyarázat; alázatosnak maradni egy régóta áhított győzelem után; és még sorolhatnák.

A BUDO, különösen a KOBUDO során gyakran kerülünk kapcsolatba, ha csak szimbolikusan is, az élettel és a  halállal kapcsolatos kérdésekkel. Ez fokozatosan arra késztet minket, hogy visszavegyünk magunkból. Minden egyes magasabb rendű erőfeszítés révén egy kicsit függetlenítjük magunkat saját egónktól. Majd váratlanul, létrejön a FUDOSHIN. Azon kapjuk magunkat, hogy a valamikori erőtlen parafa dugónk helyett, már van kormánykerekünk, tőkesúlyunk és vitorlánk is, és semmi sem tántoríthat el minket célunktól, bármi legyen is az.

<<tartalom

 

14. MUGA-MUSHIN (nem-ego, nem-gondolat )

(Olyan alapelv, amelyet hirtelen szerzünk meg, hosszas munka és erőfeszítés után)

Ez a fogalom a belső ürességre utal. Ez nem olyan üresség, amiből hiányzik valami, hanem az űr, amely az ember számos egója által alkotott felesleges dolgok felszámolása után jön létre. Hosszasan tárgyaltuk ezt az előző fogalom kapcsán (FUDOSHIN), így nem részletezném tovább a MUGA: nem-ego részt.

Ugyanakkor a MUSHIN más ajtókat nyit meg. Mikor egy kezdő egy harcművészeti ág gyakorlásába fog, akkor még tudatlan és nincs tisztában azzal, hová helyezze elméjét. Később megtanulja a technikát, és megmondják neki, hogy helyezze elméjét mozdulataiba, így hajthatja őket végre a lehető legnagyobb intenzitással. Nagyon sokan megállnak ebben a stádiumban, és nem veszik észre, hogy még csak félúton járnak az igazsághoz. Takuan, a tizenhetedik századi japán, zen szerzetes egy passzusa világosan beszél erről:

"Ha észrevéve a felénk vágó kardot, arra gondolunk, hogyan fogunk magával a karddal találkozni, akkor elménk megreked ebben a helyzetben a kardon, így a mozdulataink nem valósulnak meg és az ellenfél le fog vágni minket. [.]

Ha (a harcos) elméjét az ellenfele testének mozdulataiba helyezi, akkor elméjét az ellenfél testének mozdulatai foglalják le. Ha elméjét támadója kardjába helyezi, akkor ez a kard foglalja le elméjét. Ha ellenfele támadási szándékába helyezi elméjét, akkor az ellenfél támadási szándéka foglalja le elméjét. Ha saját kardjába helyezi elméjét, akkor saját kardja foglalja le elméjét. Ha azon szándékába helyezi elméjét, hogy ne vágják le, akkor ezen szándéka foglalja le elméjét. Ha a másik ember testtartásába helyezi elméjét, akkor a másik ember testtartása foglalja le elméjét.[.]

Nem számít hová helyezed az elméd, ha csupán egy helyre helyezed, akkor a test többi része nem nyeri el funkcióját. Ha nem helyezed sehová, akkor elméd eljut a test minden részébe, és teljességén keresztül kiterjed. Ilyen módon mikor a karba kerül, megvalósítja a kar funkcióját. Mikor a lábba kerül, megvalósítja a láb funkcióját. Mikor a szembe kerül, megvalósítja a szem funkcióját.  Ha gondolkozik, a gondolatai fogják lefoglalni. [.]

Ha az elme az egész testen belül mozog, akkor, mikor a kéznek kell cselekedni, akkor a kézben lévő elmét kell használni. De ha egy, előre meghatározott helyre helyezzük, akkor az ott fog maradni, akkor is mikor megpróbáljuk kivenni onnan.

Még akkor is, mikor a testen kívülre helyezzük elménket, ha csak egy pontba irányul, akkor másik kilencből hiányozni fog. Ha nem korlátozzuk az elmét egyetlen irányba, akkor mind a tízben jelen lesz. [.]”

Hadd zárjuk le ezt a szemelvénysort egy magvas összegzéssel, melynek megemésztése bizonyára hosszú időt vesz majd igénybe:

                      Azt gondolni: "Nem gondolok semmire”

                     Ez is valami, ami a gondolatokban van.

                     Egyszerűen ne gondolkozz                

                     Azon, hogy nem gondolsz semmire.

Az a személy, aki elérte ezt a "nem-gondolat” állapotot nagyon hasonlít ahhoz a kezdőhöz, akinek még elképzelése sincs arról, hogy hová összpontosítsa gondolatait. Az egyedüli különbség az, hogy a technikai tudásnak már birtokában van.

Annak egyik módja, hogy ne gondolkozzunk, miközben gyakoroljuk a technikákat, ha fáradhatatlanul ismételjük a technikák legszélesebb skáláját, változó ritmusban és különböző intenzitással. Mikor először tanulunk gépelni, leülünk a billentyűzet elé anélkül, hogy bármit is tudnánk. Aztán a tanulás közben így gondolkozunk: " A kisujjam az  ”A” billentyű, a mutató az ”F”, és így tovább. Mire megtanulunk gépelni, már kívülről tudjuk a billentyűzetet. De mire tökélyre fejlesztettük a gépelést az ujjak már önállóan működnek. Lehet, hogy képtelenek vagyunk megmondani, melyik billentyű található az ”A” mellett, de ez nem gátol meg a hibátlan gépelésben.

A gépelés a részünké vált.

A MUGA-MUSHIN megköveteli, hogy felülemelkedjünk mindenen. Mikor ezt az elvet a küzdelem során - még akkor is ha szimbolikus küzdelemről van szó - alkalmazzuk, akkor igen jelentős dolgokon kell felülemelkedni. Az élet és halál kérdése az egyik legjelentősebb (SEISHI WO CHOETSU). Csak miután lemondtunk a dualitás képzetéről, válik ez lehetővé. Amíg az életet (mint jót) a halál (mint rossz) ellentéteként értelmezzük, és amíg figyelmünket az köti le teljesen, hogy mi az, amit jónak tartunk, addig szellemünk "korlátok” közé szorul és nem lesz felkészülve, mikor a halál ”lesújt”.

<<tartalom

15. SHU-HA-RI (engedelmesség - elszakadás - eltávolodás)

Ez a tanulóidő, gyakorlás és mesterszint természetes körforgása.

A SHU szakasz

Aki ki akar tanulni egy mesterséget, az keres valakit, aki be tudja avatni a művészetbe. Mikor megtalálta ezt az embert önként vállalja, hogy hű marad a mesterség törvényeihez, és mivel még semmiben sem jártas minden bizalmát mesterébe veti. A kezdetektől fogva nagy alkalmazkodó készséggel bír, és alá veti magát olyan feladatok végrehajtásának is, melyek nincsenek közvetlen kapcsolatban azzal, amit tanulni szeretne. Gyorsan felismeri, hogy mestere sokkal többet nyújt, annál, ami csak az általa elsajátítandó mesterséghez szükséges. Tanára azt szeretné látni, hogy a dolgok egy bizonyos módon és egy jól meghatározható szellemi állapotban valósulnak meg. A régi időkben gyakran a gyermek apja választotta ki a tanárt. Attól kezdve elfogadott volt, hogy az ifjú további tanítását a tanár vállalta magára. Elvétve még ma is látni ilyet.

A BUDOban ezt az első fázist nevezik SHU-nak (védelmezni, engedelmeskedni). A fiatal GYOSHA választ egy Mestert, vagy még gyakrabban, az választja ki őt. Ettől kezdve a tanítvány fenntartások nélkül alá veti magát a hagyomány alapelveinek. Tapasztalatai nem sokban térnek el a fiatal tanoncéitól. Mindenesetre a nevelési szempont átfogóbb lesz, mint a technikai. Időnként a különböző feladatok, melyekkel megbízzák látszatra semmilyen kapcsolatban sem állnak a harcművészeti elvekkel, de a mester a szellemi állapotot hangsúlyozza ki. Mi több, elvárják tőle, hogy ”védelmezze” a technikai tudást, amit tanul, azzal, hogy elkerüli az egyéni értelmezésmódok alkotását és a lehető legszigorúbb precizitással alkalmazza a technikákat. Az ifjú gyakorló fokozatosan kifejleszti a JUNANSHINt, melyet már korábban tárgyaltunk.

A BUDO gyakorlás terén, ez az első fázis három, vagy akár öt évig is tarthat. Ezt a szakaszt követően a tanonc, vagy a GYOSHA rendelkezik már művészetének biztos alapjaival, de gyakorlati tapasztalattal még egyáltalán nem. 

A HA szakasz

A tanonc ekkorra már egy képzett a technika terén, most meg kell szereznie saját tapasztalatait. Tanára arra fogja kérni, távozzék, hogy máshol is gyakorolhassa, amire tanította, és, hogy új nehézségekkel is szembesüljön. Senki sem lesz majd, aki dicsérné munkáját, vagy tanácsokat adna neki. Olyan emberek közt, akik nem ismerik, állandóan bizonyítania kell majd. Ez az eleinte roppant nehéz tapasztalat végül biztosít majd számára egyfajta önbizalmat képességeiben. Miközben múltbéli tapasztalatait alkalmazza új technikákat is tanul és találkozik olyanokkal is, akik máshogy közelítenek a mesterséghez. Tudása gyarapszik, miközben tapasztalatai érettebbekké vállnak. Annak ellenére, hogy önálló stílust fejlesztett ki, még mindig nagyban befolyásolják mestere tanításai.

A BUDOban ezt az időszakot HA-nak (elszakadásnak) nevezik.  Annak az ideje ez, amikor a tanítvány úgy dönt, elhagyja a DOJOt, és más hagyományos iskolákban is próbára teszi képességeit. Ez a  MUSHA SHUGYOnak (a harcos önsanyargatásának) nevezett élmény nehézségekkel teli. Rengeteg a kihívás és a tanulási tapasztalatok fájdalmasak. A tanítvány hozzáállásán keresztül a Mester az, akit megítélnek. Szellemiségében hű maradt mesteréhez, és tisztában van azzal, hogy bizonyos értelemben az ő képviselője a világban.  Miután elmélyítette és gazdagította tudását, végül nagy önbizalomra tesz szert, és kifejleszti saját technikáját. Végül meg lesznek a saját elképzelései a művészetről, melyet gyakorol. Ez az időszak, tíz, húsz évig, vagy még tovább is tarthat.

A RI szakasz

A RI szakasz az előző kettő természetes következménye. A mesterember, vagy a SHUGYOSHA visszatérhet Mesteréhez, hogy asszisztense legyen, vagy kövesse őt a társaság, vagy RYU élén. De több példa van arra, mint az ellenkezőjére, hogy saját személyes tapasztalatai eredményeként a saját dolgát akarja művelni, megalkotni saját elképzeléseire alapozott egyéni stílusát.

Lehetséges, hogy a valamikori tanítvány meghaladta Mesterét, legalábbis technikai téren. Amennyiben ez a helyzet, a Mester levonja konzekvenciákat és büszkélkedhet vele, hogy egy ilyen kiváló elhivatottság kiindulópontja lehetett.

Erre az időre már maga is Mesterként, a valamikori tanítvány már lerótta kötelezettségeit Mestere felé - ezután is megadva a Neki kijáró tiszteletet és hálát, azért, hogy biztos alapot nyújtott neki, melyre felépíthette önálló stílusát. Ekkorra már csak saját magának tartozik felelősséggel.

Konklúzió

A SHU-HA-RI alapelvben bemutatott természetes haladás a legkülönbözőbb területeken is megfigyelhető, a legjelentéktelenebbtől a globálisakig. Az apja mellett fát vágni tanuló gyereknek is utánoznia kell a mozdulatokat (SHU). Pár nap elteltével, mikor az apa úgy látja, már elég ügyes, magára hagyja a gyereket. Az ezt követő pár nap során a gyermek megteszi saját felfedezéseit. Számos eljárást kipróbál, túl vastagra vágja a fát, talán párszor még meg is sebzi magát (HA!). Később, pár hónap elteltével tökélyre fejleszti ezt a készséget. Saját módján vágja a fát (RI), de a szükséges idő és a hasábok mérete is elfogadható lesz.

Általánosabb értelemben, a gyerek egészen addig a SHU szakaszban van, míg el nem éri a kamaszkort. Minden, amit szülei mondanak neki, az egyedüli igazságot tükrözi, amit ismer, ő pedig engedelmeskedik. A kamaszkorban belép a HA szakaszba. Kitörve kereteiből megteszi felfedezéseit a családi fészken kívül. A különböző csábító elképzelések és hatások gyakran szembe kerülnek majd a SHU szakaszban tanultakkal. Aztán saját családja lesz. Életvitele különbözik a szüleiétől. Már a RI szakaszban van, és figyelemmel kísérheti saját gyermeke SHU szakaszát.

Ha megpróbáljuk levágni a sarkokat, az automatikusan problémák egész sorát hívja életre, melyek hozzáadódnak az egyes szakaszok amúgy is számottevő nehézségeihez.

Egy a BUDO gyakorlók számára kedves, a SEISHIN TANREN (a tiszta lélek kovácsolása) gondolatára vonatkozó japán mondás jól illusztrálja a fentieket:

"A BUDOban ezer napba  kerül megtanulni a technikát tízezer napba csiszolni azt; a  győzelem és  vereség közti különbség egy pillanat tört részén múlik.”

Csak annak a 33 évnek az elteltével érthető meg a RI elve és válik lehetségessé egy gazdag és globális Tudás átörökítése.

<<tartalom

16. SENSEI (a Mester)

SEN: előtt; SEI: élet - Az, aki élt már ezelőtt.

Az általunk tárgyalt gondolatok során gyakran szóba került a Vezető, vagy Mester. Ki ez a mitikus személy? Honnan jön?  Hogyan ismerjük fel, és merre találhatunk rá?

Veszélyes volna túl általános módon válaszolni ezekre a kérdésekre. Miként ez a könyv többször is felhívja rá a figyelmet, az igazi Mester valójában nagyon ritka.

Bizonyos szempontból olyasvalaki ő, aki egy egész élettel előttünk jár. Fiatal korában neki is egy vezető segített, hogy azon az úton haladjon, melyre most mi is vállalkoztunk. Követte a végéig, majd, egyenként túljutva nehézségek százán, elérte a végső célt: a megvilágosodást (SATORI), a DOt.

Emberek milliárdjai el sem indulnak; milliói kísérletet tesznek, de végül elhagyják az utat és csak egy pár ezer ér el a célig.

Ez az ember visszatért a kezdőpontba. Teljes kört tett meg.  Másoknak is meg tudja mutatni az utat, ismeri az összes kacskaringót, veszélyt, de nem járhatja meg helyettük. Ezért választ már az elején jó gyaloglókat, azokat az utazókat, akiken látszik, hogy felkészítették magukat. Ennek az előzetes rostának az ellenére is tudja, hogy sokan nem jutnak majd messzire. Túl sokan cipelnek túl nagy csomagot. Többségük inkább amellett dönt majd, hogy visszaforduljon az első nehezebb szakasznál, ahelyett, hogy megváljék ingóságaitól.  Igaz, hogy néhány átjáró olyan keskeny, hogy csak akkor juthatunk át rajtuk, ha egónkat is hátul hagyjuk.

Mint minden jó vezető, aki ismeri az út hosszát és nehézségeit, a Mester megfelelő iramot fog diktálni. Mikor ugrani kell ahhoz, hogy át lehessen kelni egy szakadékon, akkor tanácsot fog adni, bíztatást nyújt, talán még segítő kezet is, de képtelen megtenni az ugrást azok helyett, akik túlságosan félnek, így arra kényszerül, hogy hátra hagyja őket. Azokkal kell előre haladnia, akik átkeltek.

Korábbi utazása során neki már fel kellett felfedeznie a világot, annak teljességében. Így képes arra, hogy megmutassa nekünk az út valamennyi részletét és áthelyezze azt számunkra, egy globális kontextusba. Ez a Tudás.

De legyünk őszinték!  Megérdemlünk-e mi ilyen Mestert? Úgy értem, felkészültünk-e arra, hogy egy ilyen embert kövessünk?  Sokan azt várják, hogy a Mester megadja nekik a ”Tudást”,  miközben ők csak ülnek és tágra nyílt szemekkel figyelik Őt.  Hányan hajlandóak megtenni a Mester követéséhez szükséges lépéseket, képzeletünket felülmúló nehézségekkel?

Általában, aki ilyen Vezetőt keres, az épp krízisen megy keresztül, és válaszúton van az élete. Depressziós, frusztrált és nem hisz többé semmiben; céltalan, kiábrándult és a kétségbeesés szélén áll.

Bizonyos, hogy az ilyen ember kiváló táptalaj lehet ezoterikus tanítások számára. Elméje, amely már eleve zaklatott saját belső kétségeinek csapásaitól, laza, ideálisan előkészített talaj arra, hogy megfelelő körülmények között szárba szökkenjenek rajta a Tudás magvai. Ez az ember, ha talál valaha Mestert, boldog lesz, hogy értelmetlen szenvedését ezoterikus tanulmányok fájdalmaira cserélheti, amelynek minden agóniája közelebb viszi az igazsághoz. De sokan mások, akik viszonylag boldogok, akik erősen kötődnek szeretteikhez, vagy a földhöz, és azok, akiknek hivatása nagy megelégedettséget nyújt; ők hol találják meg a motivációt, ami ahhoz szükséges, hogy egy ilyen Mestert keressenek?

MUSEI JINKO (KALLIGRAFIA)

Hang használata nélkül hívni az embereket.(A Jó Ember egy szó kiejtése nélkül vonzza az embereket.)

Így hát többségünknek olyan vezetője van, amilyet megérdemel: olyan ember, mint te vagy én, csak éppen korban, szintben, tapasztalatokban és fizikai és technikai adottságaiban felettünk áll.  Egy pár vele töltött év után a technikai hézag kitöltődik. Mellette találjuk magunkat, ugyanazzal az ismeretlenre összpontosított aggódó tekintettel.  Az évek, amennyivel vezetőnk többet töltött tapasztalatszerzéssel, mint mi, nem vihetnek előbbre, mert ő sem tudja az utat. Elboldogul azzal, hogy vezeti az utazókat az általa ismert területen, és ezzel kivívja elismerésünket. Azok számára, akik szeretnének tovább haladni, talán sugallhat egy tapasztaltabb vezetőt, ha ismer, vagy maga is valaki ilyet keres. De mi történik azokkal, akik megrekednek félúton, mert nincs, aki tovább vezesse őket?  Páran úgy döntenek, hogy vezető nélkül, egyedül mennek tovább. Bár bátorságuk dicséretes, csekély esélyük van rá, hogy elérik a célt. Mások elindulnak, az ideális vezető után kutatva, azt a ritka madarat, akiről még azt sem tudni vajon szárnyai alá veszi-e őket egyáltalán.

Azonban a többség nem igazán szeretne tovább haladni. A hely kedvükre való, és letelepednek. Különböző vezetőkkel kis túrákat tesznek állomáshelyük körül, valódi vezető hiányában.

Van azonban egy fontos tényező, amelyet nem szabad szem elől téveszteni. Azok, akik harcművészet művelésébe kezdtek, egyszer valamennyien megtettek egy alapvető erőfeszítést: útra keltek. Megtettek egy rövid utat a DO felé. Bár nem érték még el, legalább közelebb jutottak. Az út első része nem volt nehézségektől mentes, de olyan tapasztalatokat gyűjtöttek, melyekkel gazdagabbak lettek. Akár még vezető nélkül is tovább fejlődhetnek.

Lehet, hogy lassabban fejlődnek majd, de a folyamatos gyakorlás előkészíti a talajt, így minden alkalom, amikor alapvető igazsággal szembesülnek, mély nyomot hagy majd elméjükben. Az ilyen pillanatok közti idő pedig azzal telik, hogy tökéletesség utáni sóvárgásuktól hajtva folytatják a BUDO tanítások fejlesztését, haláluk napjáig.

Az őszinte BUDO gyakorlás folyamán kihangsúlyozott tanítások a GOJO, vagyis az öt feltétel gyakorlatában foglalhatóak össze.

<<tartalom

 

17. GOJO (az öt feltétel)

A GOJO olyan emberi tulajdonságok összessége, melyek - a legnemesebb értelemben - igaz emberré teszik azt, aki kiműveli őket.

Ezt az öt tulajdonságot, vagy feltételt amelyet Konfucius hirdetett 2500 évvel ezelőtt, arra tervezték, hogy jobb társadalmi és politikai viszonyokat teremtsenek az emberek között, akik látszólag a nemes ember (Jun Zi) és jelentéktelen ember (Xiao Ren) csoportokba különültek el.

A Konfucionista filozófiát számtalan módon értelmezték, hozzá kell tenni azt is, hogy gyakran szolgált diktatúrák önigazolásául az egyén magasztalása helyett. Mindemellett ezek az erények már Konfuciust megelőzően is léteztek, és léteznek ma is. Ha elfogulatlanul értelmezzük őket, nem a rájuk aggatott vallási, vagy különböző civilizációs értelmezésekkel kapcsolatban, akkor valóban az emberben lévő igaz nemesség alapköveinek tekinthetők.

Ezek a tulajdonságok olyan fontosak, hogy természetesen minden BUDO gyakorló szeretné őket elérni

Ez az öt tulajdonság összefügg. Csak a másik négy által kiegyenlítve őrizhetik meg igazi értéküket, anélkül, hogy a türelmetlenség, vagy túlzott lazaság változtatna rajtuk.

A GOJOra hivatkoznak a SHINDO MUSO RYU tanítási oklevelekben, ahol gyakorlásukat erősen javasolják.  Talán, mert nyilvánvaló, hogy még mindig nem mondhatom magaménak ezeket a tulajdonságokat, amelyek ugyanakkor annyira alapvetőnek tűnnek számomra, hogy egy percig sem tétováztam, hogy csatoljam-e az egyes fejezetek elejére kalligráfiájukat.

 

NIN vagy JIN (jóakarat, emberi melegség)

A NIN, vagy JIN nem a morzsánként kiosztott emberi kedvesség. Semmi köze a családtagjaink szűk körére korlátozott szeretethez vagy kedvességhez. Nem is a bátortalan és erőltetett - és oly ritka - mosoly napjaink civilizációjában - egy olyan civilizációban, amely specializáltsága és "a magánélet tiszteletben tartása” végleg elvágott minket egymástól, a társadalom elkülönített rekeszibe helyezve, ahol idegenekre rámosolyogni már gyanússá válik.

A NIN, vagy JIN olyan ember lelkiállapotát tükrözi, aki elfogadta a világegyetemet olyannak amilyen, és inkább keresi a vele való harmóniát, mint hogy változtatni akarna eltéríthetetlen folyásán.  Felülemelkedve szenvedélyeken, elhajlásokon, különbségeken olyanná vált, mint a nap, amely mindent megvilágít és melegít, amire csak fényt vet.

GI (igazság)

Mivel gyorsan kell megítélnie nagyon sokféle esetet, az igazság, ahogy mi ismerjük, nem más, mint ormótlan, tökéletlen és gyakran elnyomó gépezet. Gyakorta téves elképzelésekre alapul, ritkán veszi figyelembe az egyéni vonatkozásokat.

Egyfajta JINnel (jóakarattal) párosítva és CHItől (tudástól) szabadon átitatva a GI létrehozhatja az egyetemes Igazság képzetét - amely olyan Igazság, ahol senkit sem ítélnek meg, de az egyén arra törekszik, hogy inkább szívével, mintsem a jó és rossz mérlegének segítségével, illetve kardjának forgatásával ítélkezzen.  A természet törvényeitől megerősítve az ilyen Igazság teljesen objektív, minden esetet elkülönítve vizsgál, a maga környezetében, és az Univerzumhoz fűződő viszonyában.

REI (etikett)

A REInek semmi köze az értelmetlen meghunyászkodáshoz és színleléshez, amelyhez törtető civilizációnk hozzáedzett minket, és ami alig palástolja a képmutatást.

A REI az Etikett gondolata, olyan jelbeszéd formájában, amely lehetővé teszi, hogy kifejezzük a tiszteletünket és gondoskodásunkat valaki iránt. Az Etikett valamennyi részletének szívből kell jönnie.  A REI nem irányulhat olyasvalaki felé, akinek a rangja, vagy jelentőssége kivételes tiszteletet kíván.  A REI kiáramlik abból, aki azt birtokolja, és kivétel nélkül mindenre vonatkozik, ami körülveszi: emberekre - rangra, fajra, nemre való tekintet nélkül, állatokra és minden létező dologra. Egy fa ugyanannyi tiszteletet érdemel, mint egy állat, vagy emberi lény, mivel mindhárom ugyan annak az Univerzumnak a része.

 

CHI (tudás)

Megint csak, nem arról a fajta tudásról van szó, amelyet mint valami plecsnit hordanak egyesek.  A huszadik század végétől a média információk özönével áraszt el bennünket. Agyunknak annyi különböző dolgot kell rögzítenie, hogy már nem képes többé arra, hogy kivonja magát a különböző információk tengeréből, távolságot tartson és szélesítse látóterét, hogy átfogóbb képet adhasson számunkra.

Az igazi Tudás oszthatatlan. Egyformán összeköt minden apró részletet annak egyetemes alapelvével, és ezt az alapelvet az egész Univerzummal. Minden egy.

 

SHIN (bizalom)

Annak ellenére, hogy az ígéret pár országban megőrizte értékét, az iparosított nemzetek többségében mégis jelentését vesztette: a kézfogás, az őszinte tekintet és a kimondott ígéret nem bír jelentős súllyal egy aláírt papírlappal szemben, mely automatikusan bármikor ellenünk fordítható fenyegető fegyverré válhat. Tudom, hogy némi naivitás tőlem, hogy ezt írom és az írásos megállapodás szükséges az ilyen időkben, mikor a hitszegés oly gyakori. Mindazonáltal, a Bizalom igazi jelentése úgy tűnik, teljesen kiveszett, vagy legfeljebb szűk ismeretségi körünkre korlátozódott.

Az, aki birtokolja a SHINt sosem szegi meg a szavát, nem él vissza senki bizalmával.  Méltóságát az idegenek, és a legszorosabb barátai által inspirált Bizalomba helyezi.

 

Kaminoda Sensei - Simizu Sensei

<<tartalom

>>Tamura Nobuyoshi: Aikido alapfogalmak

 

* * *

KATA

A KATA (előre meghatározott forma) kétségtelenül a klasszikus japán harcművészetek legfontosabb tanítási eszköze. Valójában ez az egyedüli módja a harci technikák átadásának anélkül, hogy komoly, vagy akár halálos sérülések szükségtelen kockázatának tennénk ki a tanulókat. A KATÁn keresztül biztosítható a technikák hiteles átadása is. Megpróbálom megmutatni, hogy ez a tanítási mód számos olyan tulajdonsággal bír, amelyeket a nyugati világ eddig nem fedezett föl. Két dologgal magyarázható ez a hiány: először is, az ilyesfajta tanítási mód alkalmazása a technikai virtuozitást messze meghaladó jártasságot követel meg, másodszor, az alanynak, akit így szeretnénk formálni, számos egyedi tulajdonsággal kell rendelkeznie, melyek közül kétségtelenül a legfontosabb, hogy alakítható legyen. Nem túlzás azt állítani, hogy a mesterember (a tanár) és az ideális alapanyag (a gyakorló) ritkán található meg a nyugati világban.

A Szókratész-korabeli görögök ismerték ezt a tanítóeszközt és alkalmazni is tudták: ez volt a személyre szabott oktatás a megfelelő pillanatban. De a tömegek biztosabb, lelkesítő és könnyebben elsajátítható igazságok iránti igénye rövid idő alatt ellehetetlenítette ezt a módszert az általánosított oktatással szemben.

Keleten, ezzel ellentétben, kivételesen magas szintre fejlesztették ennek az oktatási módnak a használatát; Japánban például a társadalmi berendezkedés is termékeny talajt biztosított az ilyen oktatásnak, amely ennek köszönhetően ideális anyagot találhatott magának. Ugyanakkor a XIX. század végétől Japán - mint sok más kultúra - elkezdte válogatás nélkül átvenni a nyugati "értékeket”. Meg kell jegyezni, hogy így mostanra a KATA, pedagógiai eszköz jellegű jelentősége nagymértékben csökkent.

Napjainkban keleten és nyugaton egyaránt ritkaságszámba mennek a meghatározásainknak megfelelő Mesterek és tanítványok. Az eszköz kéznél van, mégis ritkán használják. Vajon a hozzáértő tanárok, vagy a megfelelő alapanyagul szolgáló diákok hiányával magyarázható-e ez? Nem tudom! Az eszközt, amit az elme formálására alkottak meg (SEISHIN TANREN) fokozatosan fölváltja az ecset, amit képek rajzolására használnak (KAKKO).

Így bölcs dolognak tartom, hogy egy tanítási rendszer szemszögéből nézve először az előre meghatározott formáról beszéljek, mielőtt rátérnék ez első KATA-sorozatra.

KATA: egy kívülálló szemszögéből

A KOBUDO/KOBUJUTSU területén a KATA általában a következőképpen megfogalmazható első benyomást kelti: merev alakzatok bebörtönző sorozata, melyből nehéz kiszabadulni; a küzdelem szimbolikus, a realitástól nagyon elrugaszkodott helyzetei; ugyanazoknak a mozdulatoknak a kínkeserves ismétlése, ami elkerülhetetlenül lélektelen, mechanikus mozdulatokhoz vezet. Mindez a biztonság hamis érzetét kelti, amelyet a formától való legkisebb eltérés romba dönthet. 

A puszta elképzelés, hogy egy ilyen rendszer alkotja egy harcművészeti ág tanulásának alapjait, elegendő ahhoz, hogy az érdeklődők többségét elijessze. Valójában az előbb vázolt kép sok, már gyakorló tanítvány számára sem áll messze a valóságtól. Ez a meghatározás az olyanok számára helytálló, akik csupán menedéket keresnek a KATA tanulásában, és a biztonság illúziójával is beérik.

De ha valaki olyan kezd a KATÁk tanulmányozásába, aki igazán elkötelezett a szabadság mellett, annak tudnia kell, hogy átmenetileg önként kell róla lemondania, hogy új tartalommal gazdagodva, tudatosan és kiforrottan fedezhesse fel azt újra. Miként létezhetne az igazi szabadság tudás nélkül? Egy gyermek, aki teljes szabadságot kap egy forgalmas autópályán, nem sokáig élhetne ezzel a szabadságával. Az igazi szabadság nagyban függ attól, menyire vagyunk tisztában az emberi természettel, és annak fizikai, technikai és mentális törvényeivel.

Bár nagyon nehéz azt bizonyítani, hogy a KATA-módszer meghozhatja számunkra ezt a tudatos szabadságot, egyedüli módja, hogy meggyőzzük magunkat, ha tapasztalatot szerzünk benne. Hiszem, hogy az itt következő oldalak valamivel áttekinthetőbbé teszik a sokszor befeketített és még többször félreértett KATA-módszer kényes kérdéseit.

A KATA belülről

A mesterember (a Mester) eszközt használ (KATA), hogy négy szakaszon keresztül formálja az anyagot (Tanítvány). Vegyük szemügyre ezeket a szakaszokat a végső kikristályosodáshoz (DO) vezető fejlődés részletei során. Figyelmünket a két főszereplőre koncentráljuk - a Mester és a Tanítvány -, a helyszín a színpad helyett pedig legyen a DOJO. 

Nem vagyok olyan önhitt, hogy Mesternek nevezzem magam - tapasztalataim és éveim száma is kevés ehhez -, ezért hálás vagyok Draeger Senseinek, hogy megengedte, hogy ehhez a fejezethez szabadon idézzek írásaiból. A megfogalmazás viszont a sajátom, ennek talán a stílus látja kárát, de legalább őszinte.

GYO, az első szakasz (18 hónaptól két évig terjedő időszak)

A GYO szakasz könnyekből, vérből, verítékből áll. Ez a tanoncidő megerősíti, vagy megtöri a tanítványt.

A Mester: Hozzáállása kedves érdeklődést mutat, így adva egy kis önbizalmat tanítványának (NYUMONSA). Ezután szinte észrevétlenül tartja szemmel tanítványát. Elsőként fizikai adottságait figyeli, hogy felmérje a lehetséges gyengeségeket (koordinációs nehézségek, bizonytalan egyensúly, fizikai hiányosságok), vagy a leendő erősségeket (szilárd testfelépítés, fürgeség, hajlékonyság). Majd a NYUMONSHA hozzáállása következik: jó vagy rossz koncentráció, alázatos vagy gőgös magatartás, kemény munkára vagy bliccelésre való hajlam stb. a megfigyelésnek ez az első köre alkalomszerű kötetlen beszélgetésekkel egészül ki, amikor arra biztatják a tanítványt, hogy beszéljen magáról: így a Mester megbizonyosodhat első benyomásai helyességéről. Ebben a bevezető szakaszban a tanár azt kéri tanítványától, hogy a harcművészet alapjain dolgozzon: a KIHONon, a lépésgyakorlatokon, a DOJO-etikett alapismeretein. Tanítványtól függően ez a kezdeti időszak 3-tól 6 hónapig tarthat.

 Ez az időszak általában akkor ér véget, mikor a Mester úgy határoz, a tanítvány elméje elég képlékeny már ahhoz, hogy megkezdje a komoly munkát, és megmutatja neki az első KATÁt.

A tanár hozzáállása érzékelhetően megváltozik. Maró megjegyzései élesen zengik be a DOJO csendjét. Kezdetektől fogva a hagyományos tanítási módszert alkalmazza: a tanítvány mellé áll, hogy az leutánozhassa őt, és legfeljebb háromszor mutatja meg a mozdulatokat, nagyon kevés magyarázat kíséretében. A következő alkalommal a tanítványtól elvárja, hogy emlékezzék a mozdulatra. Ha elfelejtette, ebből a Mester azt a következtetést vonja le, hogy hiányzik belőle a kellő motiváció. Így visszatér a korábbi technikákra, és egy ideig nem mutat neki több mozdulatot, ismét a NYUMONSHA hozzáállásától függően.

A kérdésekre egy lakonikus "Ne kérdezz, dolgozz!” a válasz - a Mester így megóvja a tanítványt attól a csapdától, hogy csupán az intellektusán keresztül próbálja megérteni a gyakorlatokat anélkül, hogy azokat képes lenne fizikailag is kivitelezni. Ugyanakkor a tanár ez alatt az időszak alatt is megértést és biztatást nyújt: pontosan tudja, milyen nehéz lehet ez az időszak a NYUMONSHA számára.

A tanítvány: Ebben az időszakban a tanítvány az értetlenség olyan sűrű ködburkába kerül, ami időnként dühíti, és teljes mértékben Mesterére van utalva. Elég rugalmasnak - és alázatosnak - kell lennie ahhoz, hogy elfogadja a dolgokat úgy, ahogy tanára mutatja őket. Ennek a fontos tulajdonságnak (NYUNANSHIN) a hiánya - az ego és büszkeség biztos jele - hamar törést idéz elő Mester és tanítvány között. Ha ez megtörténik, a Mester még csak meg sem próbálja lebeszélni, vagy meggyőzni a tanítványt, hanem inkább többi tanítványával foglalkozik, míg a helyzet rendeződik, vagy amíg tovább romlik.

A GYO szakasz alatt a tanítványt rengeteg frusztráció éri. Tanulni vágyik, de arra kényszerül, hogy türelmesen ismételgesse ugyanazokat a mozdulatokat. Szeretne javítani technikáján, ehelyett csak hozzáállására és testtartására vonatkozó megjegyzéseket kap. Kérdéseire megértő mosoly és gyakorlásra ösztönzés a válasz. Magyarázatokat ritkán kap, pedig érteni akar. Nagysokára, az első KATA felcsigázza érdeklődését, de ügyetlenségét is felfedi. Túlságosan a technikára koncentrál, így feszültnek és esetlennek mutatkozik. Emellett ezek az új sorozatok hozzáadódnak a már eddig is tekintélyes mennyiségű mozdulatsorhoz, amelyet eddig elsajátított. Memóriája cserbenhagyja, gyakoribbak a bizonytalan pillanatai és a hibái. Ez bosszantja, és fél, hogy próbára teszi Mestere türelmét. Emellett az általa végrehajtott mozdulatoknak még semmi valós tartalma sincs számára. A küzdelem realitásától - amelyről mellesleg semmi tapasztalata sincs - nagyon távolinak tűnnek. Egyre gyakoribbak az elbátortalanodás időszakai, és tovább is tartanak, mint eddig. Gyakran csak Mestere jelenléte ösztönzi kitartásra.

Ezzel együtt a tanítvány elkezdett fejlődni. Már dereng némi fény. Egy villanás erejéig megismeri a "cselekvésben rejlő igazságot”. Kezd ráébredni, hogy a DOJO harcmező, ahol számtalanszor meghalhatunk és újjászülethetünk, hogy saját hibáinkból tanulva fejlődjünk. Kezdi megérteni a KATA módszerét, bár még mindig minden szabadságtól megfosztó kényszerzubbonynak érzi.

Két kemény év telt el, és a tanítvány egy új szakasz küszöbéhez ért.

A tudatlanság ködburkában valami kézfej formájút érzékel.

A fentiek világosabb magyarázata érdekében párhuzamot vonok azzal, amikor valaki elkezd gitározni tanulni. Ha sosem volt még a kezében gitár és semmilyen zenei ismerettel sem rendelkezik, lenyűgözi a hat húr és az érintőlap számtalan beosztása. Teljesen tanárára kell, hogy utalja magát, és meg kell tanulnia, hogyan helyezze el megfelelően az ujjait. Először lelkiismeretesen pengeti az alapakkordokat és skálákat. Az első néhány hónap alatt át kell esnie minden kis fizikai és technikai nehézségen, mielőtt le tudna játszani egy egyszerű, hétköznapi dallamot. Nem tud gitározni és tudja, hogy nem tud gitározni.

SHUGYO, a második szakasz (nagyjából 2-3 év)

A SHUGYO az önsanyargatás szakasza, mikor ugyanazokat a mozdulatokat ismétlik vég nélkül, hogy így küszöböljék ki a még meglévő hibák többségét.

A Mester: A szakasz kezdetét egy újabb változás jelzi magatartásában: kevésbé elnézővé, de ugyanakkor bizalmasabbá válik. Instrukcióit egyre inkább a zsigerek szintjén fogja átadni. Most már jobban ismeri tanítványát. Hibái és képességei határozzák meg a korrekciók természetét, melyek így személyre szólóbbak lesznek. A mester fizikai Koannal tölti meg a technikákat. Nem riad vissza attól sem, hogy kardjával könnyedén rávágjon tanítványa ujjaira, hogy így világítson rá egyik-másik hibájára. Egy pár ilyen "szemléletes példa” néhány napig tartó nyomot is hagyhat. A tanítvány nem rója föl Mesterének ezeket a büntetéseket, mert tudja, hogy minden személyes rosszindulat nélkül kapta őket.

KOAN: Olyan kis megjegyzések, amelyek első látásra értelmetlennek tűnnek, de ha megengedjük, hogy mint a homokszemek, behatoljanak hétköznapi szellemi tevékenységünkbe, pillanatnyi megállásra, elhallgatásra, vagy gondolataink elkalandozására késztethetnek.

Alkalmanként, hogy tanítványát kimozdítsa letargiájából, szándékosan elmulaszt egy KIAIt abban a kellő pillanatban, mikor az számít rá, hogy elhangzik. Ez a néma KIAI zengőbb lesz, mintha elhangzott volna. Vagy egy váratlan pillanatban olyankor, mikor a tanítvány nem is gondol rá, a Mester sürgető KIAIt hallat: ez a túl mechanikusan dolgozó tanítványt leblokkolhatja.

A tanártól távol áll, hogy minimalizálja a nehézségeket, ő maga alkotja meg őket; buzdítja tanítványát, hogy maga győzze le ezeket az akadályokat. Mikor a tanítványt elözönlik a technikai nehézségek, semmit sem tesz annak érdekében, hogy segítségére legyen, mert biztosan tudja, hogy csak ezek a fájdalmas tapasztalatok hozhatnak és hoznak létre újfajta energiákat.

Csak amikor a tanítvány már süllyedni kezd, akkor dob utána mentőkötelet tanács, vagy biztatás-morzsák formájában. A továbbiakban nem tűr semmiféle vitát és tökéletes bizalmat követel meg tanítványától, az edzéseken pedig sokkalta nagyobb intenzitást, mint amit a tanítvány elképzelhetőnek tartott volna.

A tanítvány: Ebben a szakaszban a technikák egyre csak gyarapodó száma és növekvő összetettsége kezd komoly problémákat okozni a tanítvány számára. A GYO szakasz bizonytalanságai mostanra hibázásokká és zűrzavarrá váltak. A tanítványt a lelki és fizikai nehézségek puszta száma teljesen felszippantja. Nem ura KIAIának, nem tudja kontrolálni a légzését, és néhány technikától teljesen kifullad, míg Mestere teljesen nyugodt és higgadt marad.

A Katák tele vannak kikerülhetetlen buktatókkal, melyekből csak a BOKKEN könnyed csapását követően sikerül kikecmeregnie. Tudja, hogy ezeknek a kelepcéknek van egy jó oldala is, de az, hogy nem tudja kezelni őket, idegesíti őt. És azt is tudja, hogy senki sem tud segíteni rajta, csak ő maga. Érzi, hogy intuitív látása (KAN-KEN) sokat fejlődött, de még mindig túlságosan fizikai látására hagyatkozik, és továbbra is gyengén reagál váratlan helyzetekre. Hibáira magyarázatokat talál, bár erre semmi szükség. Tudatában van, hogy ily módon mentális mankókra támaszkodik, melyek csak lelassítják a DO felé vezető kereső útján.  Mindez együttesen olyan sokat követel meg tőle, hogy magánélete terén is választásokra kényszerül, hogy a DOJOn kívüli kötelezettségei ne - vagy kevésbé - akadályozzák a gyakorlásban.

Eközben a SHUGYOSHA szakadatlan ismétlésekből álló úton halad, ugyanúgy, mint a GYO szakaszban. De egészen új mentális és fizikai erők fejlődését észleli magában. Kezd felébredni. Felismeri, hogy a problémák legtöbb esetben benne, nem pedig a technikákban gyökereznek. Ez ráébreszti arra, hogy nem is annyira a technika minősége számít, hanem inkább kitartásának minősége, és az, hogy mennyire koncentrál ennek fejlesztésére. Mostanra megérti, hogy teste és lelke eddig ellentétes irányba húzták: bensője erő feletti teljesítményt követelt meg az izmoktól. Neki egyedül kell megoldást találnia erre a problémára.

 Eltelt két, vagy három év. A tanítvány egy új szakasz küszöbéhez érkezett.

A kéz most sokkal tisztább és fel tudja ismerni az ujjakat.

Térjünk vissza a gitáros párhuzamhoz. Miután átszervezte szabadidejét, hogy több időt szentelhessen hangszerének, a gitártanuló begyakorolta az akkordokat és skálákat. Kétségtelen könnyedséggel tudja játszani az akkordokat, és oda se nézve a megfelelő helyre teszi ujjait. Le tud játszani néhány egyszerű dallamot - bár nem hibátlanul. Még nem tudja harmonikus hangon megszólaltatni hangszerét. Tud játszani a gitáron, de még nem nevezhető gitárművésznek.

 

JUTSU, a harmadik szakasz (meghatározhatatlan időtartam)

A JUTSU az a szakasz, mikor a SHUGYOSHA ráébred, hogy nincs visszaút. Élete összefonódott a DÓért folytatott küzdelmével, és miután tökéletesítette technikáját, azt meghaladva már az önismeret megszerzésére fog összpontosítani.

A mester: Olyan tanítvánnyal áll szemben, aki lényegében áthidalta a kettejük közötti technikai különbséget. Ezért a legapróbb technikai hibát, vagy a hozzáállásában tapasztalt tökéletlenséget is kíméletlenül kihangsúlyozza majd. Gyakorlatlan szemek úgy láthatják, hogy igazságtalanul szigorú tanítványával, egy olyan tanítvánnyal, akinek a technikája szinte vetekedhet a Mesterével. Valójában a JUTSU az az időszak, mikor a tanítvány kezdi saját meglátása szerint értelmezni a technikákat. A tanár számára ez az utolsó alkalom arra, hogy kiküszöbölje a tanítvány technikájában még meglévő tökéletlenségeket és az esetleg megmaradt hozzáállásbeli hibáit. A Mester szeretné még előbbre lendíteni tanítványát, hogy akár meg is haladhassa: ez csak a technikai tökéletességen keresztül képzelhető el. Hogy megbizonyosodjon arról, hogy tanítványa már meghaladta a technikát, a Mester új dimenziót emel be a gyakorlásba: a KATA kellős közepén, hirtelen drasztikus változtatást tesz. Ha a tanítvány tudatosan dolgozik, akkor tökéletesen alkalmazkodik a helyzethez. Ha folytatja tovább a soron következő mozdulatot, annak ellenére, hogy semmilyen támadás sem idézte azt elő, akkor a Tanár még több gyakorlást javasol.

A JUTSU annak is az ideje, amikor a tanítvány - már, mint a technika mestere - kockáztatja, hogy az önteltség áldozatául esik. Elégedett technikájával, és így hajlamos gazdálkodni erőfeszítéseivel. El is veszítheti azt az alázatos magatartást, amely lehetővé tette, hogy eddig eljusson. Éreztetni fogja a kezdőbb tanítványokkal felsőbbrendűségét. Megpróbálja lenyűgözni őket, hogy jóllakassa egóját. Elköveti azt a komoly hibát, hogy olyan alapelveket is felfed előttük, melyeket saját erőfeszítéseik árán kellett volna felfedezniük, ahogy azt ő is tette. A Mester szemmel tartja majd ezt a viselkedését és megpróbálja eltéríteni ettől a veszélyes buktatótól úgy, hogy leckéket ad neki alázatból: például visszatér az alaptechnikákhoz - olyanokhoz, melyekről a tanítvány azt gondolja, hogy már tökélyre fejlesztette őket -, és olyan értelmezésüket mutatja meg neki, amelyekre nem is gondolt volna. A Mester rávilágít a tanítvány technikai tudása és hozzáállása által sugallt szellemi ellentét között még mindig meglévő ellentmondásokra.

Van egyfajta szomorúsága ennek a szakasznak. A tanítványnak saját útján kell haladnia a DO felé. Egy ideig még Mestere mellett maradhat, de az elválás már közel. Elérkezett a tanítvány számára annak az ideje, hogy elmenjen és megnézze, milyen máshol, hogy megszerezze saját tapasztalatait, és találkozzon olyanokkal is, akik nem ugyanezt a játékot játsszák, mint ő, és boldogan áldozataik listájára tűzik, nem haboznak próbára tenni. Emellett időszerű, hogy egyenként átgondolja és kiküszöbölje a gyakorlása és általános életfelfogása között még mindig meglévő ellentmondásokat és bizonytalanságokat.

A tanítvány: Ennek a szakasznak kezdetén ritkán elégedett technikájával: hiányzik belőle "az a kis valami,” ami a Mestere és közte lévő különbséget jelenti. Mostanra már számtalanszor megtapasztalta "a cselekvésben rejlő igazságot”. Mestere lesz technikájának, de önmagának még nem. Kezdi szükségét érezni, hogy harci hatékonyság fényében értelmezze technikáját, és egyfajta frusztrációt érez, mikor a tanár olyan technikát magyaráz, amit nem ilyen megvilágításban mutat be. A Mester válaszán kell töprengenie: "Miért akarnánk gondolatban elébe menni valaminek, amit csak a tapasztalat fedhet fel?”

Mindazonáltal, a gyakorlás már élete részét képezi. A tanítvány tudja, hogy nem állhat meg itt. Válthat DOJÓt vagy tant, de nem hagyja el a DO keresését.

Eddig a KATA szelleme gátló kényszerzubbony volt, mostanra azonban már sokkal világosabbá vált.  Az elemeinek szimmetriája és aszimmetriája közötti egyensúly az egységesség felé mutat - olyan egységesség felé, amelyet a tanítvány már képes értékelni. Azelőtt a KATÁk túlkomplikáltnak, és hosszadalmasnak tűntek, de most már olyanok, mintha semmi időt se vennének igénybe. Ráébred, hogy van "ideje” (YOYU) a mozdulatok között és ez a távlat átfogóbb képet ad neki a technikáról, és lehetővé teszi, hogy higgadtabban és hatékonyabban hajtsa végre őket.

Eddig a Mester mindig biztatta tanítványát; többé ez már nem történik meg. Éppen ellenkezőleg, sosem mulasztja el a legapróbb hibát is komolyan megkritizálni. De ez a magatartás kiegyenlítődik a közös munka során megtapasztalt szoros kötelékben. Változnak az idők, és a Mesterrel töltött rövid "találkozások” is hihetetlenül gazdagokká válnak, és valami nagyobb értéket talál ezekben a pillanatokban, mint akár egy évvel azelőtt. Kezd egy hullámhosszon mozogni tanárával (ISHIN DENSHIN).

Majd egyszerre csak eléri a technikai tökéletességet. Nem kell gondolkozni. A tanítvány tudja, hogy valamennyi KATÁt hibátlanul végre tudja hajtani. Ez csodálatos élmény. De ha művészetét kiválóan uralja is, önmagát még mindig nem teljesen. A DO még mindig hiányzik.

A kéz képe és az ujjak formája már éles, az egyik ujj mintha mutatna valamit vagy valakit, de mit vagy kit?

Visszatérhetünk a gitáros párhuzamhoz. Ujjai pontosan és fürgén megtalálják a húrokat. Az időnkénti néhány bakitól eltekintve jó hangzású dallamokat játszik. Könnyedén számba veszi az egyes akkordokhoz kellő húrokat és kéztartásokat, de még mindig gondot okoz neki, hogy valamennyi akkordot ugyanazzal a virtuozitással játssza el. Tudja, hogy most már gitáros és jól tud játszani, de technikai tudása ellenére még mindig hiányzik belőle a tökéletesség.

DO, a negyedik szakasz (míg a halál el nem jön)

A DO szakasz a GYO - SHUGYO - JUTSU lépések végső gyümölcse. A megvilágosodással (SATORI) egyenlő a Zenben. A DO az ember technikai tökéletességen túli tökéletesedését jelöli. Ez vajon azt jelenti, hogy aki eléri a DOt, az tökéletes? Ahhoz, hogy meg tudjuk válaszolni ezt a kérdést, célszerű pontosan meghatározni a szavak jelentését. A DO szinten az ember kikristályosodott. Technikai hibátlansága lehetővé teszi számára, hogy fokozatosan fölszámolja élete ellentmondásait. Élvezi a tettei és gondolatai közti harmóniát. Ha valaki elfogadja azt az elképzelést, hogy a tökéletesség mindig egyénhez mért, nem pedig vallási, vagy filozófiai tanokban megalkotott modellhez, akkor ez az ember elérte "saját” tökéletességét. Mint ahogy agyunk kapacitásának egy elenyésző hányadát használjuk és világos, hogy ennek a kapacitásnak a teljes kihasználása magasabb, de mégis eltérő szintű intelligenciát eredményezne.

Ebben a szakaszban a technika tökélyre fejlesztett, túlhaladott és elfeledett, mert a mechanizmus tudatosítása már nem szükséges többé. Valójában, az új Mester nem is tudja, mi indította el mozdulatát, a keze vagy az elméje. Hátrahagyván mindent, ami szükségtelen - kezdve az egójával -, olyan szellemiségre tett szert, amely rögtön felméri a dolgok egészét.  A Zenben ezt hívják tiszta szellemiség birtoklásának (MAKOTO: makulátlan lélek). A technika mestere, aki most már rendíthetetlen (FUDOSHIN), önmaga Mestereként maga lesz a "cselekvésben rejlő igazság”.  Ezt a kegyes állapotot a BUDO világán kívülállók is érzékelik, de nem érthetik meg.  Még a legkifinomultabb elme sem értheti meg a DOt, anélkül, hogy megtapasztalná.

A kéz és az ujjak már kristálytiszták. Az ujj mutat valami vagy valaki felé: fölösleges megpróbálni elmagyarázni mire, hiszen akik nem érték el a DOt, azoknak csupán ezek a szavak szolgálnának bizonyítékul, akik pedig elérték, szavak nélkül is tudni fogják.

Ami a gitármestert illeti, most már egy virtuóz, eggyé válik, együtt vibrál saját zenéjével, szelleme megszabadul a húrokat mozgató ujjak mechanizmusától. Képtelen volna megmondani, hová kell tennie ujjait, egyszerűen csak a megfelelő helyre teszi őket, a megfelelő pillanatban. Tud rögtönözni, más zenészekkel összehangoltan dolgozni. Szabadon ki tudja magát fejezni zenéjén keresztül.

A japán harcművészetek és tanok területén végzett gyakorlás sokkal többől áll, mint amit ebben a fejezetben részletezni lehet. Meg kell érteni, hogy rengeteg belső folyamat zajlik le a tanítványban, ami csak akkor lehetséges, ha soha nem választja a rövidebbik utat. Ez a belső fejlődés sokkal fontosabb, mint a külső történések, mivel akkor is tovább folytatódik, mikor az edzés már nem lehetséges többé, például sérülés, betegség vagy az öregkor miatt.

A mesterfok nem adható tovább Mesterről tanítványra: ez egy belső fejlődés, aminek legbelülről kell jönnie. A Mester csak az utat mutathatja meg tanítványa számára.

Egy művészet igazi mesterfokú művelése fizikai téren valós mentális tulajdonságokat követel meg, például fejlett elmét. Következésképp egy művészet tökélyre fejlesztése egyszerre nyit teret a belső tökéletesedésnek és a művészet terén való tökéletesedésnek.  Ha a tanítvány megérti ezt, akkor már nagyon sokat megértett. Mikor azt mondják neki, hogy valójában nem is olyan fontos fegyverével elérnie célpontját egy klasszikus harci művészetben, ezt megérti, mert tudja, hogy a művészet célja mélyebben rejlik: saját lényünk fejlesztésében.

A Zen filozófiában a koan egy paradoxon vagy rejtvény, melynek megoldása a Valódi Igazsághoz vezet.

<<tartalom

 

 

Tenjinchi Dojo
Tenjinchi
EBR International
Aikido
Jodo
Iaido
Judo Newaza
Gyerekcsoport
Órarend
Tanárok
Hírek / Események
Fotók / Videók
Olvasnivaló
Linkek

levelezés

english version